Magic Kovács Miklós 2024. 05. 07.

Forradalmi küldetés jön a civil űrutazásban

Az űrturizmus egyre komolyabb üzletté növi ki magát, a SpaceX már a bárki számára elérhető űrsétákban gondolkodik.
Nagy ígéret volt az elmúlt időszakban az űrturizmus, de a főszereplők visszavettek a tempóból. A Virgin Galactic jelenleg új fejlesztésekre koncentrál, Jeff Bezos cége, a Blue Origin 2022 óta nem indított utasokkal küldetést az űr határára, és a következő missziónak sincs még dátuma. 
 
Mindkét cég relatíve rövid, pár percnyi súlytalanságban töltött időt kínál, aki tényleg űrhajós akar lenni rengeteg pénzért, annak a SpaceX-hez kell fordulnia. Az űrkutatás vezető vállalkozása eddig egyetlen ilyen fizetős missziót indított a Crew Dragon űrkapszulával 2021-ben, négy emberrel. Ők három napot tölthettek Föld körüli pályán, az Inspiartion4 küldetés keretein belül. 

Jön az első kereskedelmi űrséta

Most erre licitálnak rá a cégnél a három küldetésből álló Polaris-programmal. Az elképzelés szerint ennek keretein belül történik meg az első SpaceX Starship-repülés személyzettel a fedélzeten, ami több szempontból is úttörő vállalkozás lesz. A Polaris Dawn elnevezésű projekt során a Crew Dragon civilekből álló legénysége minden eddiginél magasabb Föld körüli pályát ír majd le, 1400 kilométerre távolodik le bolygónktól. 
 Civileket visz űrsétára egy magáncég      
Ennél sokkal érdekesebb, hogy az űrhajósok számára űrsétát is terveznek 700 kilométeres magasságban. Ez lesz az első olyan EVA (extra Vehicular Activity), amely során nem valamelyik nemzeti űrügynökség asztronautái lépnek ki a végtelenbe, hanem egy magáncég kiválasztott “civiljei”. Ehhez pedig saját, új űrruhát tervez a SpaceX, az eddig ismert szerkezet technológiai fejlesztésével. 
 
Civileket visz űrsétára egy magáncég

Új ruhában indulnak útnak

A ruha fő látványossága a 3D-nyomtatással készült sisak, amelynek átlátszó része rézzel és indium-ón-oxiddal bevont fényvisszaverő réteget kap. Erre az erős napsütés miatt van szükség. Kamerát is szereltek bele, valamint a belsejében egy head-up display vetíti az üvegre a legfontosabb információkat, mint a ruha nyomása, hőmérséklete és relatív páratartalma. Ez a funkció csak az űrséták során válik aktívvá.

Fontos fejlesztés az ízületek csatlakozási pontjainál alkalmazott lágy összeköttetés. Ennek köszönhetően könnyebben mozognak az űrhajósok, mint a korábbi ruhák esetén: képesek behajlítani végtagjaikat, mozgatni kezeiket akár az űrhajón belül, az érintőképernyők kezelése közben.

Civileket visz űrsétára egy magáncég

Ez fontos jellemző, mert a Crew Dragon kapszulájában nincs lehetőség átöltözni, nincs zsiliprendszer. Így amikor Jared Isaacman, a Polaris-program megálmodója és egyben parancsnoka, illetve Sarah Gillis elindul az első kereskedelmi űrsétára, akkor a másik két űrhajós, Kidd Poteet és Anna Menon is is sisakot húz, mivel kiengedik a kabin levegőjét.  Ezek a ruhák még nem rendelkeznek önálló létfenntartó rendszerrel, így az űrsétát “köldökzsinórral” teljesítik majd a résztvevők.

A ruha több méretben készül és skálázható, vagyis a SpaceX képes lesz kiszolgálni a magán- és a hivatásos űrhajósok igényeit, magasságtól függetlenül. A SpaceX szerint bár a ruhát először alacsony Föld körüli pályán fogják kipróbálni, a fejlesztés végső célja az, hogy a Hold felszínén, végül pedig a Marson is használják majd, amit Elon Musk mindenképp el szeretne érni egy SpaceX-küldetéssel. 

Forrás: space.com
Kép(ek) forrása: SpaceX