
Egy privát sziget vásárlása mindig is különlegesnek hangzott, de ha egyszer beleássa az ember magát, rájön, hogy nem is feltétlenül annyira nehéz ezt megvalósítani. Kis túlzással élve úgy hirdetik az eladó földdarabokat, mint mások a használt autókat, ám ezzel együtt jár az is, hogy ezek a szigetek ritkán közművesítettek, ráadásul nem is túl nagyok.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne igazán jó vételt is kifogni. Abszolút ebbe a kategóriába sorolhatjuk a Hawaiin található Lānaʻi szigetét, mely
A földdarab a hatodik legnagyobb sziget Hawaiin, területe 364 négyzetkilométer, legmagasabb pontja 1026 méter. A magánszigetek között toronymagasan első, a második helyezett alig nagyobb 14 négyzetkilométernél. Lānaʻi 1985 óta van magánkézben: egy David H. Murdock nevű milliárdos ananászt termesztett itt, de az üzlet befuccsolt, így hosszú idő után az Oracle vezérigazgatója, Larry Ellison vette azt meg 300 millió dollárért 2012-ben.
Az üzlet részeként Ellison nem lett kizárólagos tulajdonosa a szigetnek. Hivatalosan a terület 98 százaléka az övé, a maradék 2 százalékon pedig az a bő háromezer ember osztozik, akik amúgy a szigeten élnek. A főleg egykori bevándorlók alkotta közösség folyamatosan fogyatkozik, ugyanis munkalehetőségben nem bővelkedik a hely. Noha két luxusszálloda is van a szigeten, a turizmus nem jelentős, és a fő csapásirány, a cukornádtermesztés sem olyan dolog, ami annyira a helyben tartaná a fiatalokat.
Ellisonnak talán nem rossz, ha a szigetet még inkább a ellenőrzése alá vonhatja, de azt sem lehet mondani, hogy rossz gazdája lenne Lānaʻinak. Miután megvásárolta a helyet, komoly pénzügyi forrásokat bocsátott az ott élők rendelkezésére, többek között közösségi számos épületeket újítottott fel.
Maga a hely egyébként varázslatos – erről meggyőződhetsz galériánkban az alábbi képre kattintva!