Style Erdős Norbert 2023. 11. 15.

Olyat rajzolt egy magyar lány, hogy a Marvel is felkapta a fejét

A népszerű képregények, filmek és sorozatok alkotója, a Marvel kortárs európai művészeket keresett, hogy tervezzék meg saját plakátjaikat a Loki sorozathoz. Egy magyar lány is jelentkezett, munkáját pedig imádta a Marvel.

Néhány hete érkezett meg a Disney+ streaming platformra a Loki második évada, amely kicsit más tempóban pörgött, mint az első, de még mindig ez a Marvel legjobb alkotása, amit az elmúlt néhány évben letettek az asztalra. A Loki igazi felüdülés a számos csapnivaló kontent között, amit gyártószalagon nyomnak le a rajongók torkán, hiszen a legtöbben már csak azért ülnek be egy-egy Marvel- mozira, hogy hátha végre valami jót látnak. De nem, A Bosszúállók: Végjáték óta tart a Marvel-Disney lejtmenet, talán a Pókember-széria még, amit pozitívumként lehet felvésni.

A stúdió is tisztában van vele, hogy a Loki mennyire népszerű és a marketing gépezet már jóval a sorozat premierje előtt beindult. A Marvel brit részlege például a sorozat második felvonásának startja előtt 10 illusztrátort kerestek Közép- és Kelet-Európából az “EMEA Artist series” nevű programjába, azzal a felhívással, hogy kedvenc stílusukban rajzoljanak plakátot a sorozathoz.

A felhívásra egy magyar illusztrátor, Buzás Aliz is jelentkezett, aki art déco stílusban álmodta meg a Loki-sorozat plakátját. Az alkotás annyira jól sikerült, hogy a Marvel beválogatta Aliz munkáját a legjobbak közé, és meg is osztották a hivatalos Instagram oldalukon.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Marvel UK & Ireland (@marvel_uk) által megosztott bejegyzés

 

“Az alkotási folyamat elején több stílusban gondolkodtam, de végül az Art Deco mellett döntöttem. Nem csak azért, mert nagyon elegánsnak és vonzónak tartom, de könnyen tudtam vele azonosulni. Inspirációként a korabeli plakátok hatottak rám, éppen ezért a poszter egyik fő alakja tulajdonképpen nem is Loki, hanem Percike, akinek narancsos színe nagy hatással volt a végső koncepcióra és nem utolsósorban a stílushoz is jól passzolt” – mesélte Aliz az alkotási folyamatról.

A magyar illusztrátor a rajzolásra úgy tekint, mint egy biztonságos helyre, ahol ő irányít mindent. Gyermekkora óta úgy érzi, hogy ha alkothat, az teljes kikapcsolódást jelent az agyának a hétköznapok mókuskerekéből.