Napjainkban a Huawei nagy küzdelmet folytat azért, hogy visszaverekedje magát a köztudatba. Ezt a viselhető eszközök terén viszonylag sikeresen meg is tették 2024-ben Magyarországon, eladásaik egy év alatt 62 százalékkal nőttek. A mobilpiacon egyelőre azonban még nem tarolnak.
Utóbbi téren eddig leginkább az innovációra törekedtek, gyorsan lekövetve, később pedig diktálva a hajlékony kijelzőjű készülékek körében a trendeket. Ennek ékes példája a Huawei Mate XT, mely a világ első háromba hajtható készülékeként debütált tavaly szeptemberben.
Többek között ezt a mobilt, valamint az új csúcskategóriás készüléknek szánt Huawei Mate X6-ot is röviden kipróbálhattuk a márka magyarországi eseményén.
Maga a Huawei eseményének legfőbb sztárja mobilfronton – hivatalosan – a Mate X6 volt, hiszen ez a zászlóshajó, mely hamarosan a boltok polcaira kerül, mint csúcsmobil. Ám nem lehet elmenni egy olyan történelmi készülék mellett, mint a Mate XT. Európába aligha fog eljutni a Kínában is kb. másfél millió forintnak megfelelő összegért kínált különlegesség, ám ott mégis úgy vitték, mint a cukrot.
Emiatt is volt különlegesség, hogy Budapestre keveredett egy ilyen készülék. Nézzük röviden, mit is tud:
Nézd meg a Mate XT-t közelebbről, kattints a képre a galéria megnyitásához!
Ami elsőre feltűnő, mennyire vékony is a mobil “összecsomagolva”. 12,8 mm-es vastagsága egyáltalán nem sok, tökéletesen kézre esik egy kijelzőpanelt használva. Teljesen kinyitva a harmonikát a vastagság csupán 3,6 mm-re csökken, ami már-már félelmetesen vékonynak, törékenynek is hathat a 298 grammos tömeg mellett.
Használata egyértelműen megszokást igényel. Élethelyzettől függ, mikor jön jól az embernek a hagyományos alakú mobilképernyő, a közel négyzet alakú dupla panel vagy a teljesen kinyitott Mate XT. A kezelés egyik nehézsége talán az, hogy tudat alatt ragaszkodunk ahhoz, hogy egy mobil van a kezünkben, holott ilyen tulajdonságokkal nyugodtan tekinthetnénk tabletként is rá, melyet másképp is fogunk sok esetben.
Másfelől nem lehet elmenni az eltérő irányba nyíló panelek mellett sem. Ha egy ilyen mobilom lenne, félve adnám oda másnak, hiszen bőven benne van a pakliban, hogy rossz irányba kezdik feszegetni a kijelzőt.
A hajtogatós mobilok egyik gyengéje maga a képernyő törésvonala. Azt nem tudhatjuk, hogy tartós használat után is szép marad-e a Mate XT, de újonnan korrekt képet mutattak a panelhatárok. Érintésre érezhető, hol is találkoznak a felületek, de ez teljesen nem kerülhető ki, ám a képminőség talán még javítható. Tökéletesen szemből ugyan nem torzul a kép és a fények, viszont ha kicsit is megdöntve tekintünk a mobilra, akkor ez már nem mondható el. Az eltérések különösen világos képernyőn látványosak.
Egymás mellé téve a Mate XT-t és a Magyarországra érkező Mate X6-ot, a különbség látszólag csak az eggyel kevesebb panelben rejlik. Ez persze nem igaz ebben a formában: a 239 grammos mobil összehajtva 9,9, kinyitva 4,6 mm vastag. 6,45 colos képátlójú szóló kijelzője különálló, és kikapcsol, ha a kettényitással üzembe helyezzük a 7,93 colos kijelzőt. Nyitott állapotban könnyebben kezelhető, mint nagyobb testvére, megkérdőjelezve a kétszeri hajtás valódi szükségességét.
Nézd meg a Mate X6-ot közelebbről, kattints a képre a galéria megnyitásához!
Ennél a készüléknél látszatra és érzésre is jobban eldolgozott a panelek találkozása, kevésbé rontja az élményt, amit az 1-120 Hz adaptív képfrissítésű OLED nyújt. Ami a tartalmat illeti, 12 GB memória és 512 GB tárhely került a Mate X6-ba, az akkumulátor 5110 mAh kapacitású. Tölteni ezt a mobilt is 66/50W teljesítménnyel lehet vezetéken keresztül vagy anélkül.
Érezhetően ráfeküdtek a kamera képességeire a Huaweinél. Minden korábbinál pontosabb színeket, jobb fénybefogadást és makróképeket ígérnek, az élességet pedig mesterséges intelligencia javítja mozgó témák esetében. A jócskán kitüremkedő hátsó szigeten négy lencse is helyet kapott: egy 50 MP-es egység mellett egy 40 MP-es széles látószögű, egy 48 MP-es telefotó makró kamera, és egy 1,5 MP-es egység – e mögött egy hiperspektrális szenzor található, ez felel a színek pontosságáért: több mint másfél millió árnyalatot képes érzékelni.
A Huawei Mate X6 Magyarország egyik legdrágább mobilja lesz: indulóára 899 990 forint.