
Igencsak különös dolgot közölt nemrég a világgal egy kreatív ügynökség két biotechnológiai céggel közösen. Bejelentésük ugyanis arról szól, hogy
Abban addig nincs semmi újdonság, hogy a cégek műbőröket készítenek. Napjainkban már készülnek olyan anyagok, melyek megtévesztésig hasonlítanak az igazi bőrre, de ez nem kerül állatok életébe. Az azonban új, hogy minderről azt állítják, hogy egy kihalt őshüllő adja az alapot.
De hogyan is működhet ez? A cégek szerint a kiindulópontot fosszilizált T. rex-kollagén adja, melyet aztán a hozzáértők a laborban számos eljárással kezelnek. Mindennek végén elvileg egy olyan műbőr születik, mely strukturálisan az igazi állatbőrre hajaz, azaz még jobb is, mint a műbőrök.
Mindez a hírek szerint olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy akár már az idei év végén megjelenhetnek az első luxuscikkek, melyet laboratóriumi dinoszauruszbőrből készültek. A közreműködők szerint a későbbiekben a divatipar mellett az autós szektorba is eljuthat ez az anyag, mely amellett, hogy fenntarthatóbb a hagyományos bőrkészítési eljárásoknál, még biológiag le is bomlik, de közben tartós és javítható is, éppúgy, mint az igazi.