
A szokásos Miss Balaton szépségverseny idén elmaradt ugyan, helyette az elmúlt évek döntősei vonultak fel egy különleges gálán augusztus 19-én Balatonfüreden.
A gála vörös szőnyegén feltűnt többek között Iszak Eszter, vőlegénye társaságában érkezett Gelencsér Timi és Balogh Eleni is, Zimány Linda egy csinos, hófehér nyári ruhában, míg a regnáló királynő, Bábel Virág egy elegáns fekete estélyiben tündökölt.
„Tavaly ilyenkor szinte fel sem fogtam, hogy én kaptam meg a koronát. Furcsa és jóleső a visszatérés, hiszen idén már nem kellett izgulnom, de csupa szép emléket idézett fel az este”
– mesélte lelkesen Bábel Virág.
A gálának az Anna Grand Hotel kertje adott otthont, ahol a Miss Balaton-család tagjai mellett többek között Merő Péter (balett-táncosból lett világhírű divattervező) is megjelent. A gála résztvevői a tervező ruháiból is láthattak egy látványos divatshow-t.
2024-ben így készültek a versenyzők: