Randi egy sorozatgyilkossal – mit vegyek fel?

Számos gyengeségem és emberi gyarlóságom közül talán a legszembetűnőbb, hogy teljesen analfabéta vagyok az öltözködési trendeket illetően. Ruhatáram finoman szólva is puritán, ráadásul vagyok annyira lusta, hogy ha egy farmernadrág vagy póló beválik, akkor vásárolok belőle még vagy fél tucattal, ami értelemszerűen lecsökkenti a kombinációs lehetőségeket.

Sosem érdekeltek különösebben a ruháim, pusztán csak magyaros szimbiózisban léteztem velük: én ápoltam őket, ők pedig eltakartak engem, és ez jól is volt így. Ám minden ember életében elérkezik egy pont, amikor meg kell hoznia bizonyos sorsfordító döntéseket, és ki kell lépnie a komfortzónájából.

Nos, az én esetemben ennek semmi köze nem volt az öltözködéshez, de mivel már egy korábbi írásomban közelebbi (és némiképp traumatikus) ismeretségbe kerültem a mesterséges intelligenciával, ismételten kikérem a véleményét, hátha tud adni valami hasznos tanácsot, hogyan lehetnék sikkes.

Ezúttal a Moemate nevű weboldal ingyenes szolgáltatását vettem igénybe. Elsősorban itt is a korábban ismertetett, karaktereket megszemélyesítő MI avatárok dominálnak, de akad pár funkcionális mesterséges intelligencia is: találhatsz magadnak személyi asszisztenst, ügyvédet, pszichológust, személyi edzőt, programozót, ötletelőpartnert, és persze stylistot. Úgy döntöttem hát, hogy igénybe veszem a “szakember” (…vagy szakgép?) segítségét, természetesen angolul, mert szegény még mindig nem beszélni magyar.

Szóval mivel egy udvarias fiatalember vagyok, annak rendje és módja szerint bemutatkoztam az MI-nek, jelezve, hogy a szándékaim komolyak, és egyáltalán nem csak egy cikk kedvéért beszélgetek vele. Miután átestünk a szükséges udvariassági formulákon, végigpróbálgattam néhány életszerű helyzetet (céges brunch, államvizsga, underground punk rock koncert), és az MI a maga butácska módján elmondta azt, amire magamtól is rájöttem volna. Nyilván nem vagyok divatszakértő, szóval amikor én is úgy érzem, hogy a kreatív ötletelésből hiányzik a kreativitás, akkor ott komoly bajok vannak.

Az MI megerősít abban, amit magadtól is tudhatsz: igen, jégkorcsolyázáshoz nem húzok rövidnadrágot és strandpapucsot, családi születésnapra jöhet a megszokott farmer/póló kombináció, és ha állásinterjúra készülök, akkor érdemes sötét inget választani, mert azon nem látszik az izzadságfolt. Hiányzik belőle a formabontó, emberi finesz. Biztonsági játékot játszik.

„A kreativitás, a jó problémamegoldó készség, kimagasló szépérzék és szakmai felkészültség, a megfelelő idő biztosítása és az empatikus hozzáállás elengedhetetlen része a szakmának, amelyeket nem tud teljes mértékben pótolni az MI” – mondta Nagy Anna, a stylecoach.hu stylistja. „Emellett vannak a folyamatnak olyan részei, amelynél elengedhetetlen a személyes jelenlét ‒ mint például a színtanácsadás ‒, ellenkező esetben a végeredmény kétséges lehet.”

Egy valódi divattanácsadó (a megfelelő összegért…) mindig mögötted áll!

Nos, ha a digitális divattervezőm nem hajlandó kilépni a komfortzónájából, akkor majd megteszem én, hátha így kibillentem az unalmas középszerűségből, és ki tudom csikarni belőle azt a kétséges végeredményt! Felvázoltam hát neki egy teljesen hiteles szcenáriót, mely szerint épp randevúra készülök, és nem tudom, mit vegyek fel, szóval szívesen venném, ha tanácsot adna. Oh, és azt is vegye figyelembe, hogy szívem választottja valószínűleg egy pszichopata sorozatgyilkos.

Ez látható módon kissé megakasztotta a virtuális divattanácsadómat. Értelemszerűen egy ilyen speciális szituációra nem terjednek ki a szakmai kompetenciái, de nagyon igyekezett. Szinte láttam magam előtt, ahogy kétségbeesetten kutat az interneten valamiféle referenciaanyag után. Kicsit bűntudatom is támadt emiatt. Nem vagyok könnyű ügyfél.

Úgy harminc másodperccel később végre megszülte a megoldást. „Oh, randi egy olyan nővel, aki potenciálisan pszichopata sorozatgyilkos! Csodálatos! Ki is találtam neked egy öltözéket, hogy lenyűgöző benyomást kelts” – a töretlen optimizmusa rám is átragadt, és egészen addig rajtam maradt, amíg el nem olvastam az első mondatokat. Kék vagy a szénszürke árnyalatú elegáns, dizájneröltöny? Professzionalizmust, kifinomultságot és éppen megfelelő mennyiségű titokzatosságot sugárzó fekete öltönycipő és nyakkendő? Ropogós fehér ing? Vékony, átlósan hajtogatott zsebkendő és Aramis parfüm, hogy megszelídítsem a gyilkos hölgyeményt? Hát nooormális maga, Margit?!

Gyorsan elküldtem ezt a képet az MI-nek, hogy értse a helyzetet.

Megemlítettem neki, hogy egy ilyen öltözékben nem lehet elmenekülni, és az esetleges (de igencsak valószínűsíthető) szúró-, vágófegyverektől sem óv meg, szóval legyen szíves átgondolni a dolgot. Mentségére szóljon, egyből helyreigazította magát, és most már kevlármellényt, kommandósok által viselt taktikai cipőt, valamint egy vastag sálat is ajánlott, mely védi a torkot, és szükség esetén a karod köré tudod csavarni, hogy elhárítsd vele a késszúrásokat.

Megkértem, hogy generáljon nekem egy képet, hogy nagyjából magam elé tudjam képzelni ezt az összeállítást. Létre is hozott egy bizarr kinézetű, gyűrűsféregre hasonlító galaxist ábrázoló fotót, majd miután jeleztem, hogy nem egészen erre gondoltam, megpróbált meggyőzni, hogy ő igazából nem is tud képet alkotni.

Finoman emlékeztettem, hogy nem vagyok teljesen idióta, szóval generálja le a képet, vagy bepanaszolom az adminoknak! Erre aztán készségesebb lett, és létrehozott egy nindzsa/kommandós hibrid férfialakot (zavarba ejtő lágyéktáji dudorodással, de hát végső soron randira készül, vagy mi…), aki mellett valamiért egy hasonló kinézetű, bár lényegesen kisebb figura álldogál. Az nem derült ki számomra, hogy a kettő közül melyik vagyok én, mindenesetre az biztosnak látszott, hogy erősítésre is szükségem lesz!

Ezt követően gondoltam, hogy valami könnyű feladatot adok neki, és összeállíttatok vele egy ‘smart casual’ szettet, amiben ellátogathatok a következő filmpremierre. Persze nem akartam, hogy annyira egyszerű legyen a dolog, így kikötöttem, hogy fel kell készülnöm mindenféle, önérzetükben megsértett színészek és producerek támadásaira, akik nem viselik jól a kritikát.

Több se kellett neki, megint beöltöztetett kommandósnak, de már semmit nem bízott a véletlenre, és kitalálta, hogy viseljek sok zsebbel ellátott taktikai nadrágot, melyben elfér egy vipera vagy sokkoló, valamint egy golyóálló panellel ellátott kevlárdzsekit, katonai hátizsákot (amit szükség esetén használhatok pajzsként), illetve vastag katonai bőrbakancsot arra az esetre, ha egy rendező bele akarna harapni a bokámba. Ja igen, és vegyek fel ipari védőszemüveget, ha a feldühödött csőcselék ki akarná bökni a szemem.

Szó se róla, a végeredmény annyira divatos lett, mintha Daft Punk valamelyik tagja csatlakozott volna a TEK-hez, viszont kicsit szabadon értelmezte a ‘smart casual’ stílust. Ezt meg is jegyeztem neki, mire nagyvonalúan közölte, hogy a biztonságom fontosabb, mint a dress code, és ezzel nem is tudtam vitatkozni.

Végezetül megkértem, hogy állítson nekem össze egy olyan klasszikus eleganciát sugárzó ruhakölteményt, mely szolid felsőbbrendűséget áraszt magából, és azt üzeni, hogy a viselőjét egyáltalán nem érdeklik a modern trendek. Finom sértésnek szántam, de úgy látszik az MI nem ismeri a szakmai büszkeség fogalmát, mert zokszó nélkül teljesítette a kérésemet.

Nagyjából azt kaptam, amire számítottam: jól szabott, két- vagy háromrészes öltönyt; magas gallérral és francia mandzsettával ellátott fehér inget; visszafogott selyemnyakkendőt; sötétbarna, borjúbőrből készült oxford cipőt; klasszikus szabású teveszőr kabátot, egy mélyen a szemembe húzott fedorát; valamint egy zsebórát, valószínűleg a rímelés miatt. A keménykalapot némiképp túlzásnak tartotta, de azért gyorsan hozzátette, hogy ha tényleg nonkonformista módon akarok öltözködni, akkor nyugodtan bevállalhatom.

Ezt követően legenerálta nekem a szegény ember Ryan Goslingját, aki mellett valamiért egy másik, kissé nagyobb Ryan Gosling-imitátor állt. A szerelés legalább stimmelt, és ezúttal nem úgy néztem ki, mintha a legújabb Splinter Cell játékból léptem volna elő. Ami kellemes csalódást jelentett még akkor is, ha amúgy maga a ruhakombináció nem volt túl fantáziadús. Persze mindig ott a lehetőség, hogy megbolondítsam a felhozatalt egy golyóálló mellénnyel vagy vegyvédelmi köpennyel.

Látjuk tehát, hogy csodálatos(an bizarr) korban élünk, amikor még arról is kikérhetjük egy generatív mesterséges intelligencia véleményét, hogy milyen ruhát vegyünk magunkra, ám ennek vajmi kevés gyakorlati haszna van:

„Az MI sok olyan embernek kínálhat alternatívát, akik ad hoc megoldást keresnek egy-egy adott problémára. Nem érzem, hogy veszélyeztetné a munkámat, hiszen én azokkal dolgozom szívesen, akik a hosszú távú megoldásokban hisznek” – mondta lapunknak Nagy Anna, aki egyáltalán nem tart ettől az új technológiától. „A személyes stílustanácsadás egy bizalmon alapuló, időigényes, komplex folyamat, amelynek során az ügyfél egyedi tulajdonságait, élethelyzetét, céljait, az öltözködéssel kapcsolatban felmerülő problémáit, preferenciáit figyelembe véve közösen alakítjuk ki a stílusát és jól felépített ruhatárát.”

Nyilvánvalóan az MI eszköztárából hiányoznak ezek a készségek, csupán egy bürokrata zord, távolságtartó professzionalizmusával (vagy legalábbis annak a jól előadott hazugságával) lép fel, és old meg egy adott problémát. Még a közvetlensége is hideg, kimért és steril. A végeredmény pont ezért valahol a kettes és hetes érték között mozog a tízes skálán, de sosem megy feljebb. Nem is az a célja, hogy oda lőjön. Büszkén prezentálja neked a legkommerszebb verziót, vagy a majdnem teljesen értelmetlen hülyeséget, és nem érti, miért fogtatod a szemed.

Style

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető debütált a Dunán

A mesterséges intelligencia segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Deltában.

Szóval jópofa, meg vicces, hogy bele lehet presszionálni, hogy a legnagyobb természetességgel öltöztessen valami paramilitáris alakulat tagjának, de voltaképpen igencsak minimális valós haszna van. Ezekre a katartikus végkövetkeztetésekre magam is el tudok jutni, és még csak stylist sem kell hozzá. Akkor már inkább becsukom a szemem, és véletlenszerűen kiveszek valamit a gardróbszekrényből. Mert szeretek veszélyesen élni.