Óriási utat járt be rövid idő alatt az emberiség, ami a digitális adattárolást illeti. Ma már körberöhögjük például a megabájtos határt alulról súroló flopikat, miközben eszközeinkhez terabájtos külső merevlemezeket csatlakoztatunk, ha valamit nem a felhőből oldunk meg éppen.
Látszólag ugyan megszűnik a hétköznapi ember számára az adattárolás problémája, ám gyakorlatilag percről percre egyre több tárhelyre van szükségünk. Ezért is pozitív, amikor olyan hírekről hall az ember, mint a Southampton-i Egyetem innovatív megoldása.
A britek ugyanis létrehoztak egy olyan – mint fogalmaznak – 5D-s memóriakristályt, mely egyfelől kis helyen képes rengeteg adat tárolására, másrészt évmilliárdokra garantálja is az adatok megmaradását a kutatók szerint. A mindössze néhány centi átmérőjű lapka 360 terabájtnyi adatot képes veszteségmentesen tárolni. Hogy ezt felfoghassuk, képzeljük el a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 912 ezer könyvét úgy kb. 130-szor – nagyjából ennyi adatot jelent ez.
Maga a lap alapja egyébként kvarc, mely bírja a hideget és a meleget is 1000 Celsius-fokig, a konkrét lapkát pedig úgy képezték ki, hogy a négyzetcentinként 10 tonnás erőhatást, de még a kozmikus sugárzást is bírja a legapróbb változás nélkül. A lemezre ultragyors, mindössze 20 nanométeres lézernyalábbal lehet írni két síkban és három térbeli pontban, innen az 5D név.
Ezt kihasználva a britek rögtön meg is írták az emberi genom receptjét a jövőnek, ha már egyszer úgyis bírja a strapát a lemez. Mindezt térben elrendezve tették, az apró felületbe “belegravírozva” pozícióhelyesen hárommilliárd betűt. A kutatók ezt azzal a céllal tették, hogy ha egy nap az emberiség kihalna, de jönne egy új faj, mely rátalálna a lemezre, akkor akár újra is alkothatnának bennünket ez alapján.
A kristálylemezt el is vitték az ausztriai Hallstattba, egy sóbánya időkapszulájába, mely Az emberiség emlékezete nevet viseli.