35 éve érte el csúcsát az orosz szuperfúrás

A tudomány történetének egyik legambiciózusabb geológiai vállalkozása zajlott le a 20. század második felében a Szovjetunió távoli, északi vidékén. A szupermély fúrás a Kola-félszigeten szó szerint az ismeretlenbe tartott, 15 000 m mélységet akartak elérni, ezzel átfúrták volna a földkérget és a földköpenyt határoló Mohorovičić-felületet. A terület geológiai szempontból ideálisnak tűnt, mivel itt a földkéreg viszonylag stabilnak és homogénnek mutatkozott.

A projekt a hidegháború tudományos versengésének egyik kiemelkedő példája volt, válaszként az Egyesült Államok hasonló, “Mohole” nevű mélyfúrási kísérletére.

Mindenkinél mélyebbre akartak menni az oroszok

A fúrást 1970-ben kezdték meg, az Uralmas-4E, majd az Uralmas-15000 típusú fúrótoronnyal. 24 év alatt a munkálatok többször is megszakadtak, a fúrás során számos technikai nehézséggel kellett szembenézniük a mérnököknek. A mélység növekedésével a hőmérséklet és a nyomás is drámaian emelkedett. 10 kilométeres mélységben a hőmérséklet elérte a 180 °C-ot, ami jóval meghaladta az előzetes becsléseket. 

A fúrólyukakat lezárták, ma már csak a romok emlékeztetnek a kísérletre

A nehézségek ellenére 1989-ben a fúrófej 12 262 méteres mélységet ért el, ez ekkor világrekord volt, és csak 2008-ban előzte meg hajszállal egy fúrólyuk. Ez azonban nem tudományos céllal készült, az 12 290 méteres mélységben olajat kerestek Katarban.

Számítások szerint a tervezett 15 000 méteren a hőmérséklet 300 °C-ra nőtt volna, ezen a hőmérsékleten pedig a fúrófej már nem működött volna. Így 1995-ben minden munka befejeződött a területen, és lezárták a furatlyukakat.

Bár a célt nem érték el, ezzel együtt is komoly tudományos eredményt értek el. Hét kilométeren vizet találtak, ami nagy meglepetésnek számított ilyen mélységben. Szintén váratlan volt, hogy több mint 6 kilométeren plankton-mikrofosszíliákra bukkantak, amelyek a magas hőmérséklet és nyomás ellenére jó állapotban maradtak fenn. Mindemellett a gránit-bazalt átmenet hiánya is sokakat fejvakarásra késztetett; bazaltréteg helyett csak gránitot találtak.

Pokoli sztorit körítettek mellé

A hely mégsem ezért lett ismert városi legenda. A netes hírnevet egy átverés hozta, amelyről már 2010-ben is írt az Urban Legends oldala. A történet szerint “1970-ben a szovjetek végeztek kutatást az orosz-finn határon, és ennek keretében jutottak le a fúróval bő 12 kilométeres mélységbe. Aztán hőálló borítást tekertek néhány mikrofonra, majd leeresztették azokat a lyukba, és így sikerült rögzíteniük a 17 másodpercig tartó „pokoli” hangokat” – ez természetesen csak a képzelet szüleménye, de a sztori több változatban kering azóta is.

Eredete homályos: 1989-ben egy vallási csatorna sugárzott egy adást a pokolfelfedező tudósokról. Ezt látta amerikai látogatása során egy norvég tanár, aki hazatérve tovább színezte a sztorit, a történet pedig különböző hőmérsékleti adatokkal, helyszínekkel élt tovább skandináv vallási lapokban egészen az internet globális elterjedéséig. A Youtube-on pedig már különféle horrorfilmekből összeollózott, manipulált hangfelvételekkel bővítették tovább a rémmesét, .