Life FIRSTCLASS 2026. 04. 30.

125 éves az első magyar film

Kerek évfordulót ünnepelhetünk április 30-án, ugyanis 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet. 2018 óta ez a Magyar Film Napja.

Az első megrendezett, játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotás, A táncz bemutatását tekinti a magyar film születésnapjának a Nemzeti Filmintézet. Az 1-2 perces táncjelenetekből összefűzött művet 1901. április 30-án mutatták be, de nem ez volt az első filmfelvétel, mely Magyarországon készült: a filmezés ősatyjai, a Lumiére-testvérek operatőrei 1896-ban nálunk jártak a millennium alkalmával, ezeket a felvételeket azonban sosem láthatta a közönség, mert a képekről lemaradt az ünnepségeket megnyitó Ferenc József feje.

A táncz az Uránia Tudományos Színház – később száznál több alkalommal elhangzott – előadásának illusztrációjaként vetítették le. Az alkotás 18 jelenetben dolgozta fel a tánc történetét az ókortól a 16. századi francia udvari táncokon, az olasz tarantellán, a barokk és magyar táncokon (mint a palotás és csárdás) át a 20. századig. A forgatókönyvíró Pekár Gyula, aki az előadásnak nemcsak szerzője, hanem felolvasója is volt, az 1896. évi párizsi világkiállítás hasonló előadásából merítette az ihletet.

Az operatőri és rendezői munkát vállaló Zsitkovszky Béla eredetileg fényképész volt, aki egy vetítőgépet alakított át, hogy a mai Uránia filmszínház épületének tetőteraszán felvehesse a Cesare Smeraldi, az operaház balettmestere által betanított táncokat, a zenét Kern Aurél szerezte. A filmben a kor nagy színészei – Blaha Lujza, Fedák Sári, Márkus Emília, Hegedűs Gyula – és az Operaház balerinái szerepeltek. Fedák Sári facipős japán táncot adott elő, Blaha Lujza csárdást táncolt, az első jelenetet, Márkus Emília Salome-táncát kétszer kellett felvenni, mert a rendkívül gyúlékony nitrocellulóz filmszalag elégett.

Sajnálatos módon a korban rendkívül hosszúnak számító, 500 méter hosszú film nem maradt fenn, csak a sajtóban közölt képeket, néhány plakátot és Pekár Gyula könyvalakban is megjelent előadását ismerjük. A táncz sorsa nem egyedi, a némafilmek és az 1945 előtt készült hangosfilmek közül nagyon sok eltűnt, elkallódott.

Az első teljes estét kitöltő magyar film, Kertész Mihály Ma és holnap című alkotása 1912-ben került a mozikba. Négy évvel később, már az I. világháború alatt készült el a mai filmek terjedelmét elérő első magyar film, Jókai Mór Mire megvénülünk című regényének filmváltozata Hevesi Sándor művészeti irányításával, Uher Ödön rendezésében.

Az első hangosfilmet 1927-ben mutatták be Amerikában, és két évvel később már a hazai filmek is megszólaltak. Hazai gyártásuk 1931. április 29-én kezdődött meg Budapesten, a Corvin filmgyár Gyarmat utcai telepén. Az első “igazi” hangosfilmet, A kék bálványt 1931. szeptember 25-én mutatták be Jávor Pál főszereplésével, az alkotás egy birtokát elvesztő, kétségbeesésében Amerikába kivándorló báró története, akinek sorsa végül jóra fordul.

Jávor Pál (Kép: Fortepan / Fortepan)

Jávor Pál (Kép: Fortepan / Fortepan)

A színes filmtechnikát Magyarországon először Radványi Géza próbálta ki 1941-ben A beszélő köntösben, a fekete-fehér filmben akkor úttörő módon három tízperces színes betét volt látható. Az első teljes hosszában színes magyar filmet, a Ludas Matyit 1950-ben mutatták be. A magyar filmtörténet újabb mérföldkövét az 1973-as év jelentette, ekkor mutatták be az első egészestés magyar rajzfilmet, Jankovics Marcell János vitéz című alkotását.

Soós Imre színművész a Ludas Matyi forgatásakor (Kép: Fortepan / Nemzetes Ferenc)

Soós Imre színművész a Ludas Matyi forgatásakor (Kép: Fortepan / Nemzetes Ferenc)

Az első Oscar-díjas magyar alkotás Rofusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje volt 1981-ben. Egy évvel később első magyar játékfilmként Szabó István Mephisto című alkotása nyert a legjobb idegen nyelvű filmek között, 2016-ban a kategória győztese Nemes Jeles László Saul fia című alkotása lett. 2017-ben Deák Kristóf Mindenki című alkotása a rövidfilm kategóriában diadalmaskodott. A magyar filmes szakemberek az utóbbi években több, Magyarországon is forgatott Oscar-díjas filmekben vettek részt.

A magyar film napját 2018 óta ünnepeljük április 30-án, A táncz bemutatójának évfordulóján.

Forrás: MTI, NFI
Kép(ek) forrása: Nyitókép (illusztráció): Fortepan / Horváth József
Ajánlott videó