Life Kovács Miklós 2024. 10. 25.

Történelmi fénykép készült a Földről 78 éve

Immár 78 éve, hogy, hogy nem sokkal a második világháború után elindult az űrverseny, a végtelen meghódítása, amelynek egyik kezdeti mérföldköve ez a fotó.

1946. október 24-én, egy ballisztikus rakéta szállt fel az új-mexikói White Sands Rakétakísérleti Telepről. Ez volt az első ember által alkotott eszköz, amely átlépte a a világűr határának számító, 100 kilométer magasan fekvő Kármán-vonalat, és ez a jármű készítette az első űrfotókat is.

Ezt egy Devry 35 mm-es kamerával hozták össze, mely másfél másodpercenként készített új képkockát. Az alábbi, 105 kilométer magasan készített felvétel volt az első, amelyen a Föld is látszott, ezen belül is az Egyesült Államok délnyugati része.

A történelmi jelentőségű kép Fotó: White Sands Missile Range / Applied Physics Laboratory

A történelmi jelentőségű kép Fotó: White Sands Missile Range / Applied Physics Laboratory

A rakéta egy része, amely lehetővé tette a fotózást, eredetileg német fejlesztés volt, amelyet a Harmadik Birodalom katonai célokra hozott létre. A második világháború során a V-2 robbanásai 2754 ember életét követelték, és 6523 ember súlyos sérüléseket szenvedett. A rakéták gyártása még pusztítóbb volt, mivel az embertelen munkakörülmények miatt 10 500 hadifogoly vesztette életét.

A V-2-es rakéta 1947-ben. fotó: Marshall Space Flight Center/NASA

A V-2-es rakéta 1947-ben. fotó: Marshall Space Flight Center/NASA

Az egyik tesztrepülés során a rakéta olyan magasra emelkedett, hogy az első ember alkotta tárgy lett, amely az űrbe jutott. A háború után a rakéta technológiája, és vele együtt a fejlesztői az Egyesült Államokba emigráltak, ahol nemcsak katonai, hanem űrkutatási célokra is használták a V-2-eseket. Ez volt az Operation Paperclip (Gemkapocs hadművelet). 

A rakéta rendszeres bevetéseivel 1946 és 1950 között körülbelül 1000 fotót készítettek az űrből.

Forrás: hvg, NASA
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Schenectady Museum; Hall of Electrical History Foundation/CORBIS/Corbis via Getty Images