Style FIRSTCLASS 2024. 12. 02.

Hatalmas divat lett a milliárdos banánból

Mintha csak filmfolytatást néznénk: a 2019-ben elhíresült ragasztószalagos banán visszatért, ezúttal még drágábban, és a márkák kaptak a marketinglehetőségen.

Maurizio Cattelan koncepciós művészetként adott elő egy banánt, amit egy fehér falra ragasztott egy darab ragasztószalaggal, a világ felkapta a sztorit, sőt nemrég a Sotheby’s aukcióján árvereztek el 6,2 millió dollárért (akkor kb. 2,4 milliárd forint).

A sztori 2019-ben indult, Cattelan ekkor ragasztott először banánt a falra, majd művészeti tárgyként 120 000 dollárért (47,2 millió forint) adta el az első alkotását, de a történet már ekkor is bejárta a világot. Ezt követően 2019 decemberében az RXBAR proteines falatokat készítő cég le is csapott a marketing lehetőségre, közzétettek egy banán ízű fehérjeszeletet, és kiszámolták, hogy az egyetlen Cattelan banán árából kijönne 48 192 banános szelet, ami 578 304 gramm proteint jelentene.

A mostani 6,2 millió dolláros aukció nyertese Justin Sun, a Tron kriptovaluta-platform feltalálója volt, aki azt csinálta a műtárggyal, amit páran előtte: megette.

A történet természetesen újra felkapott lett a médiában, erre építve pedig több márka is meglépte azt, amit 2019-ben az RXBAR, saját terméküket ragasztották falhoz, ezzel kicsit magukra irányítva a figyelmet.

Az elsők közt az üdítőket és vizet forgalmazó Liquid Death cég kapott az alkalmon, kirakták saját terméküket, hasonlóan a falra ragasztva, amit meg is lehet venni webshopjukban, 5,2 millió dollárért (Magyarországról vásárolva pedig potom 3,17 milliárd forintért), azonban ezért a pénzért kapunk egy eredetiséget igazoló papírt, egy tekercs ragasztót (talán pont azt ami megmaradt a műalkotás után?) és 10 évre szóló üdítőellátást is.

A Cheetos chips sem akart kimaradni, ők ráadásul tovább vitték a humort, a fehér falon némi Cheetos-színű ujjlenyomattal, sőt az aukció szellemiségét is megtartották, hiszen az eBayen árult ragasztós chipset november 28-án hajnalban adták el 20 ezer dollárért (7,9 millió forint), egyelőre azonban a vevő kiléte, és a pufi sorsa ismeretlen.

 

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

A post shared by Cheetos (@cheetos)

Az amerikai piac megkerülhetetlen szupermarket-hálózata, a Walmart is beszállt a buliba, ők azonban nem árultak túlárazott terméket, csupán egy falra ragasztott grillcsirkés posztot tettek ki a következő szöveggel:

Cím: A grillcsirke esszenciája, amelyet örökre megfog a ragadós szigetelőszalag.
Művész: Mi.
Méretek: Baromfiméretű.
Állapot: Meleg, enyhén ropogós és tökéletesen fűszerezett.
Ár: Megfizethetetlen.

A Charity: Water nemzetközi nonprofit szervezet is csatlakozott a maga egyedi módján, ők sem árultak terméket, azonban egy fontos társadalmi és világgazdasági dologra hívták fel a figyelmet a falra ragasztott üzemanyagos kannával: 1 millió dollárból (394 millió forint) 25 000 ember számára lehet tiszta vizet szállítani. Emellett posztjukban megtalálható egy link is, ahol az ügyükhöz lehet hozzájárulni.

Magára ismert a Savannah Bananas baseballcsapat is, melynek logójában egy baseballütőt tartó banán szerepel, ezt a kabalát “ragasztották fel” pólókra, méghozzá egy 62 darabos gyűjtői kiadás keretein belül. A teljes készlet mind össze 6 perc alatt gazdára talált, darabonként 62,4 dollárért, vagyis kb. 24 500 forintért. Az ár és a darabszám egyébként ötletes utalás az eredeti 6,24 millió dolláros eladási árra is.

Az E.l.f. Cosmetics bőrápolókat készítő cég  már elhagyta az egyéb jellemzőket, nem volt meghirdetett drága termék, csupán felhívták a figyelmet arra, hogy nem kell milliókat költeni arra, hogy jól nézzünk ki: elég ha az ő terméküket választjuk 10 dollárért (3900 forint).

A marketingautomatizálási és e-mail-marketinges Mailchimp talán a banán legnagyobb rajongóját, saját kabalájukat, Freddie-t ragasztotta a falhoz, posztjukban arra utalnak, hogy a náluk készült marketingkampányok nem kerülnek eget verő összegbe, mégis érnek annyit, mint a banánra elköltött 6 millió dollár.

A cikk szerzője Gábor Bálint

Kép(ek) forrása: Nyitókép: Cindy Ord/Getty Images