Life Fehér Patrik 2025. 05. 09.

“Gyerekes” tevékenységről derült ki, hogy stresszoldó

Egy friss kutatás arra enged következtetni, hogy a rajzolás és más művészeti formák stresszoldó hatással bírnak, akkor is, ha az ember nem egy művészlélek.

Legtöbbünk talán akkor töltött utoljára jelentősebb időt rajzolással-festéssel, amikor még az iskolapadot koptatta gyerekként. Napjainkban a legtöbben alig veszünk tollat, ceruzát vagy ecsetet a kezünkbe, az alkotás ezen formáját pedig még kevesebben választják kikapcsolódásként.

Nemrég azonban a kutatók elmerültek a témában, és kifejezetten azt keresték, hogy van-e bármilyen hatással az emberi szervezetre, az egészségre a rajzolás, illetve kb. mindaz, amit annak idején rajzórán kipróbálhattunk. Ehhez nyálmintákatt vettek 18 és 59 év közötti emberektől. A 39 résztvevő művészi “képzettsége” abszolút vegyes volt, ahogy a ténykedésük is: volt, aki rajzolt, de agyagozó és kollázskészítő is volt köztük. Először a teszt előtt, majd egy 45 perces alkotómunka után vettek tőlük nyálat, hogy összehasonlítsák őket.

Az emberek egyöntetűen nyugodtabb állapotról számoltak be, ki tudtak kapcsolni, kevésbé szorongtak, mint korábban. Ezt a nyálukban is megmutatkozott: a kortizolszintjük átlagosan 75 százalékkal csökkent. Ez a hormon ugyan szükséges a test egészséges működéséhez, de stresszhelyzetben is termeli a szervezet, épp ezért szokták stresszhormonnak is nevezni.

A 75 százalékos csökkenés nem mutatott összefüggést azzal, hogy valaki ügyesebben vagy ügyetlenebbül alkotott, azaz alátámasztotta, hogy nem kell hozzáértőnek lenni, már a lelkesedés is elég a stressz csökkentéséhez.

Forrás: IFLScience
Kép(ek) forrása: Getty Images