
Helyi idő szerint vasárnap este különleges bokszgálát rendeztek a kínai Hangcsou városában. Az eseményen ugyanis a bunyósok nem nagy nevű emberek voltak, hanem robotok. A humanoid gépeket fejvédőkkel és bokszkesztyűkkel látták el, és azok – egyelőre emberi irányítással – arra törekedtek, hogy kiüssék a velük szemben álló gépet. Voltak azonban autonóm, vagyis emberi közbeavatkozás nélküli bemutatók is.
A látvány elképesztő volt a szó jó értelmében, de valahol egy kicsit félelmetes is, hogy már verekedni is egészen jól tudnak ezek a gépek. A kínai média beszámolója szerint a helyszínen is nagy volt az érdeklődés , de a közösségi felületeket is ellepték a klipek a harcos kedvű robotokról.
Amellett, hogy látványnak sem volt utolsó, a rendezvény leginkább technológiai erőfitogtatás, ahol a kínai robotipar éllovasai megmutatták, mit is tudnak. Afelől ne legyenek például illúzióink, hogy az egyelőre még ember által vezérelt mozdulatokat hamarosan maguktól végzik a robotok, a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket kihasználva.
Az esemény egyik főszponzora, illetve résztvevője is az Unitree volt. Gépeikről a First Classon már többször is beszámoltunk, sőt, olvasóink láthatták már harcművészeti mozdulatok bemutatása közben is. A G1 kódjelű gép komoly kiképzésen esett át a hangcsoui gálaest előtt is, akkor még emberrel is verekedett a robot: