Az újévi fogadalmak jelentős része az egészség és az életmód témaköréhez kapcsolódik, de sokan vannak, akik a munka és karrier, netán a pénzügyek terén döntenek komolyabb változtatások mellett. A személyes fejlődés, így a nyelvtanulás vagy új készségek elsajátítása is rendkívül gyakran előtérbe kerül január első napjaiban. És ez teljesen rendben van így. Azt az örömöt, ami egy gondterhelt, fáradtságos év hátrahagyásával jár, célszerű kamatoztatni és hasznunkra fordítani.
Fontos azonban, hogy ne tűzzünk ki elérhetetlen célokat, ne tegyünk betarthatatlan fogadalmakat. Ha például eddig egy utazásra sem sikerült spórolni, akkor ne akarjuk egy lakás árát összegyűjteni egy év alatt. A jobb pénzügyi gazdálkodás, például a felesleges kiadások megszüntetése viszont jó irány lehet.
Fontos tehát, hogy konkrét, mérhető, elérhető, releváns és időhöz kötött célokat állítsunk fel. A nagyobb célt érdemes apró, heti feladatokra bontani. A nyomon követésben segítség lehet egy napló vagy egy egyszerű naptár. Ha támogatásra van szükség, akkor ne féljünk segítséget kérni! Ha pedig valamilyen részcél teljesítése során visszaesés következik be, akkor érdemes kicsit kielemezni, hogy miért történt, illetve ajánlott módosítani a hosszabb távú tervet, de semmiképpen sem szabad a feladás mellett dönteni!

Egyszerű és könnyen teljesíthető újévi fogadalom a férfiak számára a rendszeres, évenként ismétlődő urológiai kivizsgálás. Az éves szűrésre járás már 40 évesen elkezdhető, sőt, ha elsőfokú rokonnál (apánál vagy testvérnél) diagnosztizáltak prosztataproblémákat, akkor akár már 30 éves kortól is. Egy általános kivizsgálás során fény derülhet a prosztatagyulladásra vagy jóindulatú prosztatamegnagyobbodásra is.
Amennyiben valaki kellemetlen tüneteket tapasztal magán (fájdalmas pisilés, véres vizelet, vizelési nehézség vagy erős gáttájéki fájdalom), akkor természetesen minél előbb érdemes felkeresni egy urológust.
Érdekesség, de a test már jóval a vizeletürítéssel kapcsolatos tünetek előtt jelezhet. Ilyen a kismedencei vagy végbéltájéki fájdalom, nyomásérzés. A fájdalmas ejakuláció és a kismedencei diszkomfortérzés szintén árulkodó tünet lehet prosztatagyulladás esetén. A probléma okának azonosításához mindenképpen orvosi segítségre van szükség.
Az egészség hosszú távú megőrzésének kulcsa a megelőzés. Éppen ezért gondoskodjunk róla időben, hogy a jövőben is teljes életet élhessünk!
A Proxelan végbélkúp helyi hatású, tökmagolajat tartalmazó orvostechnikai eszköz a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás okozta vizelési zavarok kezelésének kiegészítésére. A prosztata közelében hat, vagyis ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van.
A harmincdarabos kiszerelés vény nélkül elérhető a hazai patikákban. A kezelés ismételhető és akár tartósan is alkalmazható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
Fotó: Phytotec Hungária Bt.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!