Itt a felfedezés: ezt ették valóban az őskor végén

Egy nemzetközi régész- és kutatócsoport aprólékos munkával rakta össze Észak-Közép-Lengyelország őskori populációinak étrendjét. A vizsgálat fókuszában 60 emberi maradvány állt, amelyek a Kr. e. 4100 és 1230 közötti időszakból származnak. Ez a korszak brutális átmeneteket hozott Közép-Európa őstörténetében: ekkor érkeztek meg a keleti sztyeppékről a nomád csoportok, és ekkor indult hódító útjára a köles, mint új haszonnövény.

Mivel a korszakból kevés tárgyi emlék maradt fenn, a modern technológiára hagyatkozhattak csak a kutatók.

A régészeti és antropológiai módszereket élvonalbeli technológiákkal – radiokarbonos kormeghatározással, ősi DNS-szekvenálással, valamint a szén és a nitrogén stabilizotóp-analízisével – kombinálták.

Ezek az adatok felvázoltak egy komplett őskori étlapot, a mezőgazdasági folyamatokat, sőt, a társadalmi berendezkedés eddig láthatatlan, felszín alatti rétegeit is megmutatták. Az egyik legtisztább eredményt egy kései neolitikumban a területen élő népcsoport vizsgálata adta.

Ahány csoport annyi stratégia a túlélésre

A zsinegdíszes kerámia kultúrához tartozó népesség ahelyett, hogy a jól bevált, nyílt legelőket választották volna, az izotópos adatok feketén-fehéren megmutatják: ezek a korai csoportok az erdei sűrűben és a nedves folyóvölgyekben legeltették az állataikat.

Ezek a területek kifejezetten mostohának számítottak a helyi farmerek által már elfoglalt termékeny földekhez képest. Idővel azonban az étrendjük egyre inkább kezdett hasonlítani a szomszédos földművesekéhez, ami arra utal, hogy szép lassan átvették, vagy a saját képükre formálták a meglévő állattartási stratégiákat.

Life

Vámpírtemetőt fedeztek fel Lengyelországban

Rejtett temetőt fedeztek fel egy lengyel falu temploma mellett útfelújítás közben. A szakemberek szerint a középkorban vámpírnak hitt emberek maradványait hantolták el itt.

Ekkor jelent meg a köles is, a keleti sztyeppékről érkező nomád csoportok közvetítésével. Ezt voltak olyan csoportok, amelyek bátran átvették, és beépítették az étrendbe, mások nem kértek belőle. Érdekes hogy a köles határvonal egybeesik a temetkezési szokásokkal is: néhány csoport visszatért a több generáción át használt, közösségi sírok ősi hagyományához, míg mások hosszúkás gödrökben, párosával, lábbal egymás felé fordítva temették el halottaikat.

Ez a mintázat rámutat, hogy mi került az asztalra, azt nemcsak a környezet vagy az elérhetőség diktálta, hanem szorosan összefüggött a kulturális identitással és a csoportok közötti éles határokkal.

Akkoriban sem volt egyenlőség

Az adatok a társadalmi egyenlőtlenség legkorábbi jeleire is rámutatnak. A csontkollagénben mért nitrogén-izotópok eltérései elárulják, ki mennyire fért hozzá az állati fehérjéhez – ez pedig pontosan belövi az egyén helyét a táplálékláncban és a ranglétrán.

Bizonyos emberek, különösen a kora bronzkorban, egyértelműen több húst és állati eredetű táplálékot fogyasztottak, mint a többiek. Ez olyan formálódó társadalmi hierarchiára utal, ami a sírokban talált puritán tárgyakból egyáltalán nem derült volna ki.

A felfedezések rávilágítanak arra is, hogy a régió közösségei nem csupán lemásolták a közép-európai trendeket. Saját útjukat járták, egyedi stratégiákat és túlélési taktikákat dolgoztak ki. Az eredmények összessége kiválóan példázza, milyen elképesztő rugalmassággal és önállósággal navigáltak ezek az őskori csoportok a környezeti és társadalmi viharok közepette.