Life Támogatott tartalom 2026. 09. 01.

A prémiumvacsora ára? Itt a rejtett kockázat

Ősszel ismét alkalom nyílik a lassú beszélgetésekre a füstös grill mellett. Az önfeledt élmény érdekében azonban nem szabad megfeledkezni egy aranyszabályról.

Az ősz beköszöntével újra lehetőségünk lesz azokra az üzleti vagy baráti vacsorákra, amikor a füstös grill, a steak és a kézműves burger kerül főszerepbe egy pohár whisky mellett. Ezeken a találkozókon a beszélgetések legalább annyira sűrűek, mint a mártás a tányéron. A szeptemberi visszarendeződésben a meetingek mellett újraindulhatnak a férfias prémiumétkezések, amelyekben a hús a főszereplő, a köret pedig gyakran csak udvariasságból kerül a tányérra.

Bár az ízlelőbimbók számára ez jó hír, a bélrendszer biztosan nem nyomna lájkgombot, ha tehetné. Az emésztésnek teljesen mindegy, hogy wagyu vagy ribeye, single malt vagy small batch bourbon kerül az asztalra ‒ ő csak azt érzi, hogy a menü rostszegény, sósabb, zsírosabb, és az italok miatt a szervezet egyre dehidratáltabbá válik.

A hiba, ami bajt okozhat

A széklet állagát két dolog határozza meg. Az egyik a rost, a másik pedig a folyadék. Ha kevés a rost, akkor nincs, ami vizet tudna megkötni, és nincs, ami puhítani tudna. Végeredményben pedig a széklet kisebbé és keményebbé válik, ami miatt erőlködni, préselni kell. Ez pedig könnyen aranyeres panaszokat idézhet elő, vagy ronthatja a már meglévőket. Lényegében ez magával hozhatja a kellemetlen székelés élményét.

Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, érdemes finomhangolni az őszi grillezések forgatókönyvét. A prémiumétkezés maradhat prémium, de érdemes teret engedni a józan észnek és több egészségesebb köretet a tányérra tenni. A steak mellé például nagyobb adag saláta javasolt. A fehér lisztből készült pékáruk helyett pedig inkább teljes értékű köretben (bulgur, quinoa, barna rizs, sült zöldség) gondolkodjunk.

A prémiumvacsora ára? Itt a rejtett kockázat

Fontos a folyadékfogyasztás

A whiskyt sem kell elfelejteni, hiszen ki ne szeretné a füstös, enyhén karamellás, markáns karakterét egy jó steakburger mellett? De mindenképpen igyunk mellé vizet, ami ellensúlyozza az alkohol dehidratáló hatását. Másnap reggel pedig zab vagy gyümölcs kerüljön az asztalra, mert a rostlökettől a bélrendszer is felébred. Ez nem aszkézis, nem „büntető menü”, hanem okos balansz. A fine dining mellé fine tuning.

Az ősz eleje mindig új fejezet. Ilyenkor újra elkezdünk edzeni, és ismét nagyobb figyelem juthat a testre. Jó hír, hogy ilyenkor a gasztroszokások is könnyebben hangolhatók. Nem kell mindent megváltoztatni – elég pár apró lépés, hogy a bélrendszer ne maradjon teljesen magára.

A steak lehet vastag, a whisky lehet füstös, a burger lehet kézműves. De az emésztésed nem luxusban mér. Nem kell aszkétának lenni – csak érdemes úgy alakítani a menüt, hogy a prémiumélménynek ne a mellékhelyiségben kelljen megfizetni az árát.

Hirdetés

Telitalálat aranyér esetén 

Az aranyér első jele gyakran az enyhe vérzés, amelyhez idővel fájdalom vagy kellemetlen érzés is társulhat. A tünetek megjelenésekor kiemelten fontos a megfelelő helyi kezelés, míg a proktológiai műtéteket követő lábadozás során a szöveti regeneráció támogatása kap főszerepet.

A hialuronsav-tartalmú Proktis-M végbélkúp és Proktis-M plus végbélkenőcs kiválóan alkalmazható aranyeres panaszok esetén, illetve a végbéltáji sebészeti beavatkozásokat követő terápia kiegészítéseként, mivel hatékonyan támogatja a sérült szövetek regenerációját. A hialuronsav – kiemelkedő vízmegkötő tulajdonsága révén – segít fenntartani a szövetek optimális hidratáltságát, ezáltal ideális környezetet biztosít a természetes hámosodáshoz.

A Proktis-M végbélkúp elsősorban a belső aranyeres panaszok kezelésére szolgál, míg a Proktis-M plus végbélkenőcs a külső, valamint a mellékelt applikátor segítségével a belső aranyér esetén is alkalmazható. A két készítmény a tünetek jellegéhez és a gyógyulás szakaszához igazítva akár kombinálva is használható.

Ezeket ne hagyd otthon, ha hosszabb útra indulsz

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Kép(ek) forrása: Maryviolet/Getty Images, Nyitókép: Asercank/Getty Images
Ajánlott videó