1966. szeptember 2-án látta meg a napvilágot Salma Hayek, akit ma már Salma Hayek Pinault néven szoktak szólítani férje miatt, de a születési anyakönyvi kivonatába a Salma Valgarma Hayek Jiménez név került be. Libanoni származású édesapja egy olajtársaság vezetője, míg spanyol felmenőkkel rendelkező édesanyja operaénekesnő volt.
Kisgyermekként arról álmodozott, hogy olimpiai bajnok tornász lesz, a tehetséges kislányt be is válogatták a nemzeti keretbe, azonban apja nem engedte, hogy részt vegyen az ötkarikás játékokon. Tizenkét éves volt, amikor mélyen vallásos szülei a louisianai Szent Szív Akadémiára küldték tanulni, ahol enyhe diszlexiát diagnosztizáltak nála. Mexikóba visszatérve egy ideig nemzetközi kapcsolatok szakon tanult, de a színészi pálya kedvéért félbehagyta tanulmányait.
Filmes pályafutása egy mexikói tévésorozattal kezdődött 1988-ban, országos sztárrá az 1989-1991 között futó Teresa című telenovella címszerepe tette. Ezt követően Hollywoodban telepedett le, eltökélten tanulta az angol nyelvet és a legendás Stella Adlernél vett színészleckéket. Latin nőként nehezen indult be amerikai karrierje, kezdetben jelentéktelen szappanoperákban tűnt fel a televízióban, 1994-ben először állt a kamera elé Robert Rodriguez rendezésében, aki főszerepet osztott rá a Roadracers című akciófilmben, David Arquette partnereként.
1995-ben szexmunkást alakított Jorge Fons Csodák utcája című drámájában, amelyért hazájában a rangos Ariel-díjra jelölték. Az áttörést a gengszter feleségének szerepe hozta meg számára a Rodriguez által rendezett Desperadóban Antonio Banderas oldalán, amely egy csapásra nemzetközi sztárrá tette. Ezt követően vámpírkirálynőt formált meg Rodriguez Alkonyattól pirkatadig című kultikus horrorfilmjében, George Clooney és Quentin Tarantino oldalán. A kígyófóbiás színésznő a forgatás előtt hónapokig járt szakemberhez, hogy később egy pitonnal a nyakában előadhassa a filmtörténet egyik legemlékezetesebb táncjelenetét.
1997-ben Matthew Perry oldalán forgatott a Bolond szél fúj című vígjátékban, majd Esmeraldát alakította A Notre Dame-i toronyőr című tévéfilmben. Két évvel később múzsaként tűnt fel Kevin Smith Dogmájában Matt Damon és Ben Affleck mellett, és játszott a kritikusok és a mozinézők által rosszul fogadott Wild Wild West – Vadiúj vadnyugat című westernben is.
Az 1999-ben alapított produkciós cége, a Ventanarosa segítségével forgatta le Julie Taymor rendező a világhírű mexikói szürrealista festőnőről, Frida Kahlóról szóló életrajzi filmet (2002) Hayekkel a főszerepben. A szerep odaítélésénél olyan vetélytársakat előzött meg, mint a popsztár Madonna és a latin királynő Jennifer Lopez. A filmben nyújtott alakításáért első mexikói színésznőként Oscar-díjra jelölték a legjobb női főszereplő kategóriában, emellett Golden Globe-, BAFTA-, valamint Screen Actors Guild-ra is nominálták. A színésznő 2017-ben a The New York Times hasábjain számolt be arról, hogy Harvey Weinstein producer szexuális ajánlatokkal zaklatta a forgatás alatt, aki a visszautasítás miatt halálosan megfenyegette.
Hayek 2003-ban producere és rendezője is volt A Maldonado-csoda című televíziós drámának, amelyért elnyerte a Daytime Emmy-díjat a kiemelkedő gyermekfilm-rendezés kategóriában. Szerepelt Rodriguez Volt egyszer egy Mexikó Desperado-trilógiájának fináléjában, Az utolsó gyémántrablásban Pierce Brosnannal, a Kárhozott szeretőkben Colin Farrellel, majd jó barátnőjével, Penélope Cruzzal játszott együtt a Las Bandidasban. A 2010-ben bemutatott Nagyfiúkban és annak 2013-as folytatásában Adam Sandler feleségét alakította, majd többek közt főszerepet játszott az Everly: Gyönyörű és veszélyes című akcióthrillerben és a Szörnyek és szerelmek című fantasyben. Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson mellett komikus akcióhősként tündökölt a Sokkal több mint testőr című alkotásban és annak második részében. Közben hangját kölcsönözte az Oscar-díjra jelölt Csizmás, a kandúr (2011) című animációs filmben és annak 2022-es folytatásában is.

Salma Hayek 2010-ben (Kép: Lars Niki/Corbis via Getty Images)
2021-ben csatlakozott a Marvel-moziverzumhoz a Chloé Zhao rendezte Örökkévalók című szuperhősfilmben, amelyben Ajak karakterét formálta meg. Ridley Scott sztárokkal teletűzdelt A Gucci-ház című életrajzi drámájában Giuseppina “Pina” Auriemmát alakította, majd Channing Tatum oldalán szerepelt a Magic Mike utolsó tánca című filmben. Egyik legutóbbi szerepeként a nagysikerű Fekete tükör sorozat 7. évadában tűnt fel, és főszerepet játszott az Angelina Jolie rendezte Without Blood című háborús drámában. A magyar mozik a napokban mutatták be a parádés szereposztású Kiválasztottak című akciófilmjét, Romain Gavras rendezésében.
A színésznőt a Time magazin 2023-ban a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Jelentős jótékonysági és humanitárius tevékenységet is végez, rendszeresen felszólal a nők elleni erőszak, a bevándorlókat sújtó diszkrimináció ellen és a gyermekvédelem érdekében. Emellett küzd a rászoruló gyermekek egészségüggyel és oktatással kapcsolatos jogaiért. Humanitárius munkájáért 2021-ben megkapta a Kering Alapítvány és a Cannes-i Filmfesztivál által alapított Women In Motion Awards kitüntetést. Közben pedig még mindig ragyog, ahogy azt az alábbi galéria is bizonyítja az elmúlt egy év képeivel.
A galéria a képre kattintva nyílik!




2012-ben a francia Becsületrend lovagi fokozatával tüntették ki, 2021-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. Francois-Henri Pinault francia milliárdossal közös lánya 2007-ben született meg.