Life Fehér Patrik 2023. 02. 01.

Érdekes ok miatt eladják New York egyik ikonikus épületét

A jelenlegi tulajdonosok között fennálló vita oda vezetett, hogy új gazdát keresnek az ingatlannak.

Ha tíz tipikusan New York-i képet ki kellene választani az emlékezetünkből, akkor biztosan ott lenne köztük egy olyan is, amelyen a Flatiron Building látható. A legtöbben talán nem is ismerjük az amúgy beszédes nevét (a flatiron magyarul vasaló), de fotó alapján rögtön megvan, mire is gondolunk. A háromszögletű épület, mely az Ötödik sugárút 175-ös szám alatt található, az Ötödik sugárút és a Broadway találkozásánál, már 1902 óta áll, így joggal nevezhető ikonikus ingatlannak.

Eladják New York egyik legikonikusabb épületét

Az 1989 óta emlékmű státuszú épület jelenleg izgalmas napokat, heteket él meg, ugyanis hamarosan új gazdája lesz. Jelen állás szerint 75-25 arányban osztozkodik rajta négy ingatlancég, illetve egy Nathan Silverstein nevű ügyvéd. A többségi tulajdonosok valamit szerettek volna kezdeni a jelenleg üres épülettel, ám Silverstein nemigen akart belemenni semmibe, ezért a bíróságig mentek még 2021 júliusában, hogy rákényszerítsék arra, adja el a tulajdonrészét.

Eladják New York egyik legikonikusabb épületét

Közben persze Silversteinnek megint más tervei voltak. Ezek egyrészt szembementek az ingatlancégek ötleteivel, másrészt pedig az emlékmű státusz, illetve az azzal járó kötelezettségek sem tették megvalósíthatóvá az ügyvéd elképzeléseit. Addig sikerült eljutniuk, hogy a 120 éves épületet felújítsák, de abból is csak a bonyodalmak lettek: Silverstein szerint túl sok a renoválás 80 millió dolláros költsége.

Összességében tehát amin csak lehetett, összekaptak a felek, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a Flatiront árverésre bocsátják. Az aukció március 22-én lesz, a bevételeket pedig 75-25 arányban elosztják az eddigi tulajdonosok között.

Képek: Getty Images