Life Erdős Norbert 2023. 03. 01.

Sci-fibe illő fotókon az M3-as metró új állomásai

Bármelyik jövőben játszódó filmben el tudnánk képzelni a felújított Ferenciek tere és a Deák téri metróállomásokat.

Az M3-as metróvonal 9 állomást magába foglaló felújítása 2019 novemberében kezdődött. Három megújult állomás (Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák) 2022 májusában nyílt meg az utasok előtt, 2023. január 23-a óta pedig két további új állomáson, a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is várja utasait az M3.

Erről a két utóbbi megállóról készített pazar fotókat egy fiatal fotós, Hliva Ádám, aki a megnyitás után egy nappal látogatott el a felújított állomásokra.

Sci-fibe illő fotókon az M3-as metró új állomásai

Ádám fotói igazán művészi szemszögből mutatják be nekünk a metróvonal ezen szakaszát, amelyet egyébként 1976. december 31-én adták át először az utazóközönségnek.

Tudtad, hogy az M3-as metróvonal a budapesti metróhálózat leghosszabb vonala? A forgalmi vágányok építési hossza 17,39 kilométer, 20 megálló található rajta, legnagyobb állomásmélysége 28,2 méter. Ez a metróvonal óránkét 28 200 utas kiszolgálásra alkalmas.