Life Fehér Patrik 2023. 03. 02.

2027-től már természetes lesz, ha okosszemüveget hordunk

Ezt nem mi állítjuk, hanem a Metánál vélik így, akik a legjobban hisznek ebben a világban.

Február utolsó napján a Meta, a Facebookot és az Instagramot is magában foglaló óriáscég eseményén bemutatták, mire lehet tőlük számítani AR- és VR-témakörben (kiterjesztett és virtuális valóság) a következő években. Több újdonságot is beharangoztak, melyek érdekesebbé és színesebbé tehetik világunkat, de az eszközt, ami igazi ugrást jelenthet technológiailag, csak 2027-ben prezentálják a The Verge jelentése szerint.

A Meta már régóta dolgozik azon, hogy világunkat alaposan átalakítsa, sőt, egyenesen átköltöztesse majd a metaverzumba, Mark Zuckerberg pedig erre sem időt, sem pénzt nem sajnál. Dollártízmilliók mentek már el az ilyen projektekre úgy, hogy azokból eddig kevés igazán kézzelfogható dolog született. 2021-ben kijött ugyan a Luxotticával közösen fejlesztett első okosszemüveg, a kamerás Ray-Ban, mely nem terjedt el, idén azonban jön a második generáció ebből az együttműködésből.

A Meta által fejlesztett első generációs kamerás Ray-Ban

A Meta által fejlesztett első generációs kamerás Ray-Ban

A következő nagy lépés 2025-ben jön majd Alex Himel, a Meta AR-alelnökének beszámolója szerint. Ekkor a vásárlók már olyan szemüvegeket vehetnek, melyekben egy képernyő is található, az ott megjelenő dolgokat pedig egy okosórával is lehet majd irányítani. Természetesen a Meta közösségi oldalait beépítik majd a rendszerbe, magyarán a szemüvegen lehet majd görgetni az Instát és a Facebookot, de kommentet is lehet majd írni – mindezt egy virtuálisan kivetített billentyűzeten. A kézmozgást az óra érzékelné, valós időben, és olyan tempóval lehetne gépelni, mint ahogy jelenleg is tesszük azt telefonjainkon.

Az igazán nagy ugrásra a nagyközönségnek 2027-ig kell várnia. Ekkor jönnek meg azok az eszközök, melyekről korábban Zuckerberg azt mondta, használatuk annyira természetes lesz, mint jelenleg a mobiloké. Az Orion kódnév alatt már nyolc éve fejlesztett AR-szemüvegek bevallottan drágák lesznek, de a technológia csúcsát jelentik majd olyan tudással, mint például kiváló minőségű hologramok, avatárok kivetítése. A készüléket a tervek szerint jövőre már tesztüzemben odaadják a Meta dolgozóinak, próbálgassák csak, mielőtt a boltok polcaira kerülne.

Mark Zuckerberg

Mark Zuckerberg

A szép, új, okos világ csodáiból azért nem hagyná ki a kevésbé tehetős rétegeket sem a Meta, két olcsóbb, de szerényebb tudású okosszemüveggel, illetve fejlett okosórával is készülnek. Nem csoda a lelkesedés, hiszen a teljes piac nagy lehetőségeket tartogat: számításaik szerint akár közel kétmilliárd szemüveget és több száz millió okosórát adhatnának el a szereplők, és Zuckerbergék szeretnének a potenciális tortából minél nagyobb szeletet vágni maguknak.

Képek: Getty Images