Life Fehér Patrik 2023. 03. 23.

Ezt a sört muszáj felvizezni, ha meg akarod inni

Forradalmi ötletnek tartja készítője az instant sört, ami pont olyan, mint amilyennek hangzik: adott a por, amit fel kell önteni vízzel, és már kész is az ital.

Egy Németország keleti részén található sörfőzde, a Neuzeller Klosterbräu azt állítja, sikerült kifejleszteniük egy eljárást, melynek eredményeképpen képesek porítani a sört. A sörport később elég csak vízzel felönteni, és újra megkapjuk az eredeti italt.

“Ez a világ első teljes söre por formájában, és ez megváltoztathatja a világot” – fogalmazott a The Times-nak Stefan Fritsche, a sörfőzde ügyvezető igazgatója. “Adj hozzá vizet, és kapsz egy sört, a sör teljes ízével, beleértve az alkoholt és a szén-dioxidot, illetve a habot is. Bármilyen sört tudunk készíteni ezzel a metódussal – sötétet, világost, Indian pale ale-t, bármit.”

Az instant sör megjelenése mindenféleképpen előnyös az iparág számára, ugyanis a szakmabeliek rengeteg költségtől tudnának megszabadulni. A sörporhoz nem kellenének például palackok, fémdobozok, illetve rekeszek, ugyanazt a sörmennyiséget jóval kisebb térben is lehetne raktározni, illetve szállítani.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Klosterbrauerei Neuzelle (@klosterbrauerei_neuzelle) által megosztott bejegyzés

A mérlegnek azonban két oldala van: a fogyasztók nem biztos, hogy ugranak az ötletre. Azt Fritsche is elismerte, hogy a sörivók először valószínűleg kétkedve fogadják majd az italt. Le is szögezte, nem az a célja, hogy lecserélje a hagyományos sört, ő csak egy alternatívát szeretne nyújtani, emellett pedig megoldást kínálni az olyan helyek számára, mint mondjuk Afrika vagy Kína, melyek eléggé messze vannak az európai sörközpontoktól.

Sörporral egyébként már korábban is voltak próbálkozások, viszont a Neuzeller-főzde terméke az első, ami teljes sörélményt kínál. A fejlesztés melyhez a német kormány is pénzügyi segítséget nyújtott, mindössze két évig tartott. Az instant sör már idén kapható lesz kereskedelmi forgalomban, ára még nem ismert.

Forrás: The Times
Kép(ek) forrása: Getty Images