Life Fehér Patrik 2023. 03. 28.

Két hónap alatt szeli át Európát egy luxusbusz

Isztambulból indul és Londonba érkezik a világ leghosszabbjaként emlegetett buszjárat, mely 22 országot érint és mutat meg utasainak.

Sokaknak ismerősek lehetnek a buszos kirándulások fiatalabb korukból. Az ilyen üdülési formák még ma is népszerűnek mondhatóak, de ha valaki a tömegközlekedést szerette volna kombinálni a luxussal, akkor az a vonatot választotta – legalábbis eddig.

A Bus To London nevű cég ugyanis előállt egy alternatívával. Nem is akármilyennel, ugyanis rögtön a világ leghosszabb buszútjára invitálnák meg az embereket. Az 56 napos kaland a törökországi Isztambulból indul idén augusztus 7-én, és október elsején ér véget a brit fővárosban, Londonban, 22 országgal és 12 ezer kilométerrel később.

Elég durva kalandnak hangzik, de a részleteket ismerve máris sokkal jobb kép rajzolódik ki előttünk, mint első olvasásra. Először is, a buszon a szokásos 40-50 fő helyett csak 30-an lesznek, mindenkinek kényelmes székek jutnak. Másodszor, az út nem jelent folyamatos buszon zötykölődést: az 56 napból csak 28 az, ami tényleg utazással telik – a leghosszabb út egyébként 700, a legrövidebb csak 95 kilométer két állomás között.

Európa legészakibb pontja, a Nordkapp Norvégiában (Kép: Pedal-Power-Photos/Getty Images)

Európa legészakibb pontja, a Nordkapp Norvégiában (Kép: Pedal-Power-Photos/Getty Images)

Útja során a busz érinti a Balkánt, majd Magyarország érintésével észak felé, a balti államok irányába indul a járat. Skandináviában érintik a kontinens legészakibb pontját, majd visszafordulnak és egy utolsó Benelux villámlátogatás után máris a végállomás, London következik.

A buszjegy 24300 dollárba (8,68 millió forintba) kerül. Az árban az ülőhely mellé mindennapi reggeli, illetve 30 napra ebéd és vacsora jár. A szállásról is gondoskodik a Bus To London, kétfős hotelszobák képében, melyen egy utastárssal kell osztoznia a buszozóknak.

Forrás: bustolondon.in
Kép(ek) forrása: Nyitókép: magedfarag/Getty Images