Life Kovács Miklós 2023. 03. 29.

Speciális pályázattal nyerhetnek negyedmilliót az egyetemisták

Idén is pályázatot hirdet a felsőoktatásban végző hallgatók számára a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, egy alaposan megírt szakdolgozati témáért akár 250 ezer forintot is kaphatnak a tanulók.

Idén is meghirdetik az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, amely jó lehetőség lehet a felsőoktatásban végző hallgatók számára. A pályázaton a diákok a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva mutathatják be a szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét a mindennapi életben.

Ez az esetleges díjazáson túl olyan tudáshoz juttatja a hallgatókat, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosítani tudnak a saját vagy cégük által fejlesztett megoldások piaci oltalmának és menedzselésének során.

A végzős hallgatók diplomamunkájukkal/szakdolgozatukkal nevezhetnek, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait kell feltárniuk legalább tíz oldalas terjedelemben, illetve ezt a szekciót teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kérdésének kell szentelniük.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegyoltalom,
  • formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog,
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint: Az első díj 250 ezer, második 200 ezer, harmadik díj 150 ezer forint. 

A pályázatot évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben végzős hallgatók részére írják ki, a díjátadó a két félév pályázóinak összevontan évente egyszer történik. A  Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) a tavaszi félében április 30-ig várja a jelentkezéseket, és július 31-ig az elkészült pályamunkákat.

Forrás: sztnh.gov.hu
Kép(ek) forrása: Getty Images