Repülővel történő utazás esetén rendkívül fontos, hogy mikor veszi meg az ember a jegyeket. Az árak ugyanis folyamatosan változnak, gyakorlatilag végig résen kell lenni, hogy lecsapjunk a legolcsóbb ajánlatra, mielőtt újra emelkedni kezdenek az összegek.
Ettől, illetve az ezzel járó feszültségtől szeretne bennünket megvédeni a Google azzal, hogy bevezetik az árgaranciás jegyvásárlást. A hétfői blogposztjukban olvasható bejelentés szerint a rendszer lényege az lenne, hogy a már jelenleg is működő árértékelőjük (az aktuális jegyárak magasak, átlagosak vagy olcsók) mellé bevezetnek egy új jelölést, mely azt mutatná, hogy szerintük a jegyek annál az összegnél már nem lesznek olcsóbbak.
A rendszer ott válik zseniálissá, hogy a Google fizet, ha a vásárló rajtuk keresztül vesz árgaranciás jegyet, és aztán az mégis olcsóbbá válna a felszállásig. Persze a cégóriásnál nem hülyék dolgoznak: a korábbi adatokból azért elég jól tudják, hogyan változnak a jegyárak, és minimálisra fogják csökkenteni annak lehetőségét, hogy fizetniük kelljen az utasoknak.
Egyelőre azonban még várnunk kell azzal, hogy ezt mi is kihasználhassuk: először csak az Egyesült Államokban indul el az árgarancia, tesztüzemben, kevés felhasználóval és csak néhány légitársasággal. Árnyalja a képet az is, hogy a pénzt az utazók csak Google Pay-számlájukra kaphatják meg, és csak akkor kap pénzvisszatérítést az utazó, ha az árgaranciás repjegye és a ténylegesen legolcsóbb repjegy között 5 dollárnál (1700 forintnál) nagyobb volt a különbség.