Life Erdős Norbert 2023. 04. 05.

55 éve nem volt olyan küldetés, mint amilyet most tervez a NASA

A NASA hétfőn megnevezte azt a négy űrhajóst, egy nőt és három férfit, akik a jövő év végén vagy 2025 elején egy űrkapszulával megkerülik a Holdat.

A három amerikai és egy kanadai asztronautát ünnepélyes keretek között Houstonban mutatták be a nyilvánosság előtt.  Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen még nem landol majd a Föld kísérőbolygóján, de előkészítik a holdra szállást a következő legénység számára.

A legénység tagjai közül Christina Koch tartja a leghosszabb női űrrepülés világrekordját, és ő lesz az első nő, aki részt vesz egy Holdat célzó űrmisszióban. A kanadai Hansen kivételével mind többször jártak az űrben.

A négy űrhajós kiképzésében a tájékoztatás szerint most egy intenzív szakasz következik, hogy felkészüljenek az űrutazásra. Wiseman lesz a parancsnok, Glover az űrhajó pilótája, Koch és Hansen pedig a misszió specialistáiként vesznek részt a küldetésben.

Íme a küldetés résztvevői: Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch, és Jeremy Hansen

Íme a küldetés résztvevői: Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch, és Jeremy Hansen

A kvartett lényegében az 1968-as Apollo-8 által végrehajtott küldetést, az első Holdhoz vezető, legénységgel végrehajtott missziót ismétli meg több mint 50 évvel később. A két misszió közötti leglényegesebb különbség a NASA Artemis-programja számára fejlesztett 21. századi technológiában mutatkozik meg. A görög mitológiában Artemisz Apollón ikertestvére volt.

A NASA tavaly végezte el a Space Launch System elnevezésű, új generációs holdrakétája és a hozzá tartozó Orion űrkapszula tesztelését még legénység nélkül. Ez volt az Artemis-1 küldetés, amely 25 nap alatt kerülte meg a Holdat és tért vissza a Földre.

Az Artemis-2 küldetésre induló négy űrhajós az Orion kapszulában kerüli majd meg a Holdat, útjukat körülbelül tíznaposra tervezik.

Utoljára az Apollo-17 legénysége járt a Holdon 1972-ben. Először pedig az Apollo-11 űrhajósai landoltak 1969-ben.

A fotón az Apollo 11 Lunar Module 1969-ben. A fedélzeten Neil Armstrong és Edwin Aldrin Jr.

A fotón az Apollo 11 Lunar Module 1969-ben. A fedélzeten Neil Armstrong és Edwin Aldrin Jr.

A Holdra fél évszázad után az Artemis-3 küldetés legénysége jut majd el újra, de várhatóan csak legalább 12 hónappal az Artemis-2 hazatérése után.

A NASA egyelőre nem tud űrhajósokat a Hold felszínére juttatni, az erre szolgáló rendszert Elon Musk SpaceX űrvállalata fejleszti.

A Starship űrhajó a következő hetekben kezdi meg a repülési teszteket.

Forrás: BBC
Kép(ek) forrása: Getty Images