Ennyire korán még egyetlen szezon során sem futott be a Forma-1 hivatalos játéka: az EA Sports bejelentette, hogy a gamerek idén már június 16-án belecsöppenhetnek a világbajnokság aktuális idényébe, legalábbis virtuálisan.
A legszembetűnőbb változás a játékban szereplő helyszíneket érinti, hiszen – a versenynaptárhoz igazodva – megjelenik benne a sorozatban is idén bemutatkozó Las Vegas-i, illetve visszatér a katari versenypálya. Ezzel együtt három olyan aszfaltcsíkon is játszhatnak majd a játékosok, amik a valóságban átmenetileg, vagy épp már nincsenek benne a hivatalos versenynaptárban, mégpedig a Paul Ricard, a portimaói és a sanghaji pálya, azaz a Francia, a Portugál és a Kínai Nagydíj helyszíne.
Változtattak mindemellett a játék fizikáján is, miután az előd F1 22-t számos kritika érte. Ez főként a gázadásoknál, a kanyarkijáratokon és a hosszabb etapokon mutatkozik meg, a Forma-1-es csapatokkal együttműködve az aerodinamikai hatáson és a mechanikus tapadáson is igyekeztek javítani.
Szintén a leglényegesebb módosítások közé tartozik, hogy az 5 körös és a teljes versenytáv mellett már nemcsak 25 és 50, hanem 35 százalékos versenytávot is teljesíthetünk. Régi-új elemként pedig a piros zászló is bekerült az F1 23-ba, ami utoljára a 2014-es játékban volt jelen.
Az egyéb ínyencségek közé tartozik a „Braking Point” nevű sztorimód, amiben két fiktív versenyző, Aiden Jackson és Devon Butler pályafutását kísérhetjük figyelemmel. Rajtuk kívül egy képzeletbeli csapat, a Konnersport Racing is „debütál”, ennek színeiben indulnak a virtuális versenyzők. Ugyancsak a fikciós vonalat erősíti az F1 Life, pontosabban annak továbbfejlesztett változata, az F1 World, ami a pályán kívül már nem csak a versenyzők lakásának fejlesztésére biztosít lehetőséget.
Az új Forma-1-es játék számítógépen, továbbá a PlayStation 4 és 5, valamint az Xbox Series S, X és One játékkonzolokon is elérhető lesz június közepétől.