Július 5-én Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója újabb közösségi oldallal bővítette cége, a Meta portfólióját: elindult a Threads, mely tulajdonképpen egyfajta Twitter-alternatíva, ahol elsősorban a párbeszéd válik fontossá. Az elmúlt napokban már több mint 50 millióra duzzadt a felhasználók száma, még úgy is, hogy az EU területén egyelőre nem lehet használni az appot az adatvédelmi szabályok miatt.
az egyszerű felhasználók korábbi jogaikat folyamatosan vesztik el a platformon – például egy nap csak korlátozott mennyiségű bejegyzést tekinthetnek meg, számos népszerű tweet-rendszerező funkciót pedig megszüntettek vagy fizetőssé tettek/tesznek.
A Threads sikerét az mutatja meg igazán, milyen gyorsan érték el a mérföldköveket felhasználószámban. Fontos hozzátenni, hogy manapság könnyebb dolga van egy platformnak, akkor, amikor mindenkinek több internethez kapcsolódó eszköze is van, szemben az egy-másfél évtizeddel ezelőtti állapotokkal.
Könnyítette az új oldal dolgát az is, hogy közeli rokonságban áll az Instagrammal, a felhasználók például csak a képalapú közösségi oldallal együtt törölhetik azt, ha már nem használnák. Az összehasonlítás azonban így is látványos, már az egymillió felhasználós mérföldkőnél is:
Azért persze ez nem jelenti azt biztosan, hogy a Threads felül fogja múlni más közösségi oldalak sikerét. Fejlettségi szintben például a Twitter még előrébb tart, ott lehet keresni a bejegyzések között, és nem csupán mobilon, de asztali gépeken is teljeskörűen használható.
Emellett az öreg kontinensen élőknek még várni kell arra, hogy legális úton birtokba vehessék a felületet, így addig egy bő 400 milliós piac biztosan zárva marad a platform előtt.
Maga a Twitter is megpróbál mindent, hogy ott akadályozza a rivális előretörését, ahol csak lehet: az oldal perrel fenyegeti a Metát az új szolgáltatás miatt, amiért a Twitter szerint a Threads a Twitter jogszerűtlen lekoppintása – számolt be erről az MTI. A Twitter ügyvédje, Alex Spiro nevében Mark Zuckerberghez címzett levélben azzal vádolják a Metát, hogy a Twitter korábbi alkalmazottainak foglalkoztatásával a mikroblog-alkalmazás másolatát hozta létre, és jogszerűtlenül használja a Twitter üzleti titkait és eszmei tulajdonát.