Life Kováts Olivér 2023. 07. 13.

Meglepő trend terjed a hazai fiatalok körében

Váratlanul egészen nagy arányban jelent meg a fiatal korosztály a hazai edzőtermekben, pedig az elmúlt egy évben lényegesen emelkedtek a bérletek árai. Mindenesetre megérné ösztönözni is a magyar lakosságot arra, hogy rendszeresen mozogjanak.

Korosztályos divat lett a rendszeres edzés a mai 17-20 évesek körében – állapította meg a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének (Maforsz) főtitkára. Kiss József a Világgazdaságnak elmondta, „a fiatalokkal szám szerint jól állunk, (…) elődjeiknél nagyobb arányban járnak edzeni”, de hozzátette, hogy nem ők a legfizetőképesebb korosztály, hiszen tudatosan, takarékosan váltanak bérletet vagy napijegyet.

Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy

a társadalombiztosításnak megérné arra költeni, hogy ösztönözzék, jutalmazzák a sportolást,

elvégre az egészséges életmód „jó befektetés”, hiszen az olcsóbb állampolgárra hosszabb távon kevesebbet kell költenie az államnak.

Hiába azonban a fiatalok megjelenése, még így sem járnak annyian edzőterembe, mint a koronavírus-járvány előtti, 2017 és 2019 közötti korszakban, amikor „mindenkinek nagyon jól ment az edzőtermi szektorban”. Kiss József szerint

a korábbi vendégkör ötöde hagyta abba a rendszeres testmozgást, vagy szokott el az edzőtermi környezettől.

A szakember arra is rámutatott, hogy a mai napig akadnak olyan edzőtermek, amik a karantén után is zárva maradtak, amik pedig nyitva maradtak, már jól állnak, de alacsonyabb árréssel üzemelnek tovább.

A korábbi „aranykor” vendégkörének 20 százaléka tűnt el az edzőtermekből. (Fotó: Illusztráció: Oláh Tibor/MTVA/Bizományosi)

A korábbi „aranykor” vendégkörének 20 százaléka tűnt el az edzőtermekből. (Fotó: Illusztráció: Oláh Tibor/MTVA/Bizományosi)

A megsokszorozódott energiaszámlák miatt ráadásul kénytelenek voltak árat emelni a fitnesziparban: tavaly 10-20 százalékkal, idén pedig további 15-30 százalékkal drágultak a napijegyek és a bérletek. Noha árak tekintetében nagy a szórás – a terem méretétől, elhelyezkedésétől és szolgáltatásaitól is függően –, általánosságban véve kijelenthető, hogy

napijegyet 2 ezer, havi bérletet 17-18 ezer forintos ár alatt nem lehet kapni.

Az elmúlt évek történései, illetve a gazdasági infláció hatására megjelentek a lakásedzőtermek, további a teljesen automatizált, önkiszolgáló konditermek is – ez utóbbiakkal az üzemeltetők a munkabéreken igyekeznek spórolni. Népszerűek a szabadtéri csoportos edzések is, és vannak, akik a pandémiás korlátozások eltörlése ellenére megmaradtak az online edzéseknél. „A klasszikus edzőtermi miliő azonban sosem válik feleslegessé” – szögezte le Kiss.

Forrás: Világgazdaság
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Illusztráció: Balogh Zoltán/MTI