Life Fehér Patrik 2023. 08. 02.

Elképesztő tettet vitt véghez ez a kötéltáncos

Soha senki nem tett még meg akkora távolságot szalagon egyetlen épület két vége között, mint Jaan Roose. A férfi szakágának világbajnoka, de így is óriási kihívást jelentett neki a séta.

Másfél Mol Campus-nyi magasságban sétálni egy 2,5 centis semmiségen, alattunk az üres térrel olyan embert próbáló feladat lehet, amit azért nem szívesen próbálnánk ki. A kötéljáróknak azonban ezek jelenthetik a hagyományos munkakörülményeket, minden tiszteletünk az övéjük.

Jaan Rose szakágának egyik legjobbja: az észt egy slackliner, azaz egy két pont között kifeszített, lapos szalagon kel át. Az 1980-as években született sportág háromszoros világbajnokának mondhatja magát, gyakorlatilag ő az egyik úttörője is, aki folyamatosan a határokat feszegeti, egyre messzebbre tolva ki azokat.

Nemrég Katar fővárosában, Dohában tette ezt, új rekordot is beállítva ezzel: a 31 éves férfi 185 méteres magasságban tett meg 150 métert egy LED-fényekkel díszített szalagon, melyet egyetlen épület, a Katara Towers két tornya közé feszítettek ki. A sikeres teljesítés után immár az ő neve mellett szerepel az egy épületnél megtett leghosszabb slackline-táv, valamint a leghosszabb LED-fényes slackline-on megtett táv is.

Nézd meg galériánkat a képre kattintva a látványos mutatványról!

6 fotó megtekintése

Rose számára egyéni rekordot is jelentett a 185 méteres magasságban való séta, melyet elsőre megoldott. Ha megbotlott volna, akkor sem történt volna gond, mert volt biztosítókötele, de így is le tudta küzdeni a szél és a forróság jelentette extra kihívásokat.

Amikor megláttam az ikonikus tornyokat, tudtam, hogy ez egy olyan épület, melynél sétálnom kell. Büszke vagyok, hogy teljesítettem ezt. A legyalogolt métereket tekintve ez volt a legnehezebb útvonalam eddig. A hő és a szél új tényezőkként jelentek meg, melyekre spontán kellett reagálnom. A meleg LED-lámpák és a pluszsúlyuk szintén hatással voltak a szalag reakcióira. Olyan volt, mint ha egy nehéz farönkkel gördeszkáztam volna

– fogalmazott a sportoló.

Forrás: Red Bull Content Pool
Kép(ek) forrása: Volodya Voronin / Red Bull Content Pool