Life Fehér Patrik 2023. 08. 09.

Kiderültek a Sziget büféárai, nézd meg, mennyi a sör

Az evést még olcsóbban megúszhatják a fesztiválozók, az italozáshoz azonban mindenkinek fel kell készítenie a pénztárcáját, ha a Sziget területén fogyasztana. Mutatjuk, mennyiért ehetsz és ihatsz a legnagyobb hazai fesztiválon.

Augusztus 10-én elrajtol a legnagyobb hazai fesztivál, a Sziget, a Hajógyárira azonban már két nappal a hivatalos kezdés előtt elkezdtek beköltözni az első fesztiválozók. Többségük külföldről érkezett az egyhetes partisorozatra, mindez pedig meglátszik az árazáson is: az ételek és italok mellett feltüntetett összegeket inkább az ő pénztárcájukhoz szabták.

Kiderültek a Sziget büféárai, nézd meg, mennyi a sör

A fesztivál területére alkoholos italt nem lehet bevinni, így a szórakozás ezen válfaját választók egyetlen legális lehetősége az, ha bent megveszik az italokat.

Immár jó ideje, hogy a Sziget – és minden más fesztivál – standjai egységes italárakat használnak, a pultok nem versenyeznek egymással a vevőkért. Nagy valószínűséggel a sör lesz a bulizók első számú itala: a folyékony kenyérből egy korsónyi legalább 1690 forintba kerül, az ugrálást, táncolást jobban bíró dobozos verzióért 200 forinttal többet kérnek. Kézműves sört is ihatunk ugyanennyiért, az itallap ezen részén olcsóbbak a tételek, mint a Balaton Soundon voltak. Nagyobb képért kattints a fotóra!

1 fotó megtekintése

A borok decijét 790 forinttól kínálják, a röviditalok árlistájának legolcsóbb elemei pedig 2290 forinttól kezdődnek (4 cl). A nagy klasszikusok közül a vodka-szóda 2990, a whisky-kóla 3190, a vodka-energiaital 3990 forintba kerül. Ezek a keverékek 3 decisek, a félliteres poharat kb. 1300 forinttal többért öntik tele. Apropó pohár: a repoharakra 800 forintot rá kell szánnunk, sőt, a felespohárkák is különdíjasok, darabonként 400 forintot kóstálnak.

Aki csak szomját szeretné oltani, az ingyenesen is megteheti, több ivóvízvételi pont is található a fesztivál területén. A büfék kínálatában a kis palack ásványvíz 990-be, egy üdítő 1250 forintba kerül, ezek jó esetben hűtöttek.

Így néznek ki az ivóvízvételi pontok

Így néznek ki az ivóvízvételi pontok

Az ételkínálat óriási a Szigeten, úton-útfélen vehet az ember harapnivalót- legyen az akár húsos, vegán, komplex hamburger vagy éppen gyümölcs. Összesen mintegy 100 éttermi egység található a 76 hektáros buliterületen, 150 méternél pedig senkinek sem kell többet gyalogolnia ételért.

Kiderültek a Sziget büféárai, nézd meg, mennyi a sör

A Sziget az idei évre előírta, hogy minden ételárusnak kínálnia kell egy teljes értékű, olcsó fogást legfeljebb 2500 forintért. Hogy ez pontosan hogyan valósul meg, azt még nem láttuk, sok helyen még nem kerültek ki az árak a hivatalos kezdés előtt. Az viszont biztos, hogy ez a változás a hot dog és a pizzaszelet árát is a 2500-as szintre lőtte be.

Több helyen is felbukkanó hotdog-kocsik

Több helyen is felbukkanó hot dog kocsik

Az a még nem ismert árak ellenére is kijelenthető, hogy a legolcsóbb étkezési megoldást már minden fesztiválon az éppen aktuálisan kitelepülő áruház grill- és főzősarka nyújtja. Ezt a Hajógyári-szigeten az Aldi jelenti majd, akik a Balaton Soundon 2500-3000 forint között kínáltak a sajttól kezdve a tarján át még lazacot is. A néhány ponton kihelyezett ártáblák alapján egy komolyabb étkezés 4000-5000 forint is lehet a Szigeten. Láttunk vegán tacotálat 5500 forintért, de a közepesen megpakolt szendvicseket is 4500 forintért kínálták.

A fesztivál területére egyébként mindenki vihet be harapnivalót, természetesen saját fogyasztásra, nem kereskedelmi mennyiségben.

Kép(ek) forrása: Nyitókép: Sziget/László Mudra - Rockstar Photographers