Life Erdős Norbert 2023. 09. 24.

Csillagászati összegért adta el zenéit Katy Perry

Katy Perry hiába az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb női előadó a világon, 13 Grammy-jelöléséből még egyet sem sikerült megnyernie és most eladta zenéinek jogait, igen busás összegért.

Katy Perry az Egyesült Államok egyik legsikeresebb előadója a kislemez eladásokat tekintve. Lady Gaga mellett ő az egyedüli női előadó, akinek két hétmilliós eladással bíró dala van – a Firework és Dark Horse. Karrierje során Perry 48 millió albumot és 135 millió kislemezt adott el világszerte. Eddig összesen 13 Grammy-díjra jelölték, melyből egyet sem sikerült díjra váltania, 2009-ben pedig elnyerte a zenepiac második legfontosabb elismerését, a Brit Awards díját a legjobb nemzetközi női előadó kategóriában.

Ha csupán karrierjének ezen főbb mutatóit nézzük, akkor leszögezhetjük, hogy valóban minden idők egy legmeghatározóbb könnyűzenei alakjáról beszélünk. Most pedig azzal robbant be a hírekbe a 38 éves előadó, hogy eladja öt stúdióalbumának zenei jogait, amelyeket 2008 és 2020 között rögzített a Capitol Records számára. A vevő a Litmus Music, akik 2022-ben startoltak, de azt hozzá kell tenni, hogy a cég egyik társalapítója az a Dan McCarroll, aki korábban a Capitol Records elnöke volt. Szóval a szálak valahol mindig összérnek…

Katy Perry a One of the Boys, a Teenage Dream, a Prism és a Witness and Smile albumai zenei jogaiért 225 millió dollárt kapott a Litmus Musictól. Ez forintban 82,2 milliárdot jelent, aktuális árfolyamon.

Az énekesnő 10 évvel ezelőtti, Roar című számát nézték meg eddig legtöbbszőr a YouTube-on: 3,8 milliárd megtekintésnél jár. A videómegosztó valaha volt legnézettebb feltöltése egyébként egy gyerekdal, a Baby Shark Dance, 13 milliárdos megtekintéssel.

 

“Katy egy zseniális, kreatív látnok, aki óriási hatást gyakorol a popkultúrára, legyen szó akár zenéről, akár filmről. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen dalokkal gyarapodhat a Litmus Music zenei repertoárja” – nyilatkozta McCarroll.

Messziről is jól látható összeg ez a 225 millió dollár, de eltörpül ahhoz képest, amennyiért Bruce Springsteen eladata 2021-ben a felhasznált dalszövegek és dallamok feletti szellemi tulajdont, valamint az összes rögzített zenéjének mesterjogát. A jogokért több cég is versenyben volt, de végül a Sony tette a legmagasabb ajánlatot: Springsteen mintegy 440 millió eurót kapott (160 milliárd forint).

A Sony egyébként nagy játékos ezen téren, ugyanis még 2023 elején röppent fel a hír – amelyet több különböző iparági forrás és a Variety is megerősített -, hogy a médiaóriás 50 százalékos részesedést vásárolhat Michael Jackson zenei katalógusából. Az üzlet még nem zárult le, de becslések szerint a 800-900 millió dolláros bizniszről van szó (kb. 300 milliárd forint), és ez lehet a történelem legnagyobb ilyen jellegű adásvétele.

Forrás: Litmus Music, Maxim, Variety
Kép(ek) forrása: Getty Images