Life Fehér Patrik 2023. 10. 17.

Mérföldkőhöz érkezett a történelem legnépszerűbb videojátéka

12 éve adták ki a játékot, az eladások azonban az utóbbi években rendkívül felpörögtek, és még mindig népszerű a cím.

Alkotója a legelső verziót még 2009-ben adta ki, azonban a piacon csak 2011-ben jelent meg a Minecraft első verziója. A kockablokkokból épült világban játszódó videojáték bombasiker lett, helyzetét pedig az eltelt évek sem rontották, sőt, a kiadója bejelentette:

a történelemben először a Minecraft lépte át a 300 millió példányos eladási mérföldkövet.

A 200 milliós lépés (melyet eddig szintén csak a Minecraft tudott megugrani) még 2020-ban eljött, tehát látható, hogy három év kellett az újabb százmillióhoz – mindezt pedig egy, az említett időszakban 9-12 éves játék hozta össze. “Ez egy olyan mérföldkő, melyről senki sem álmodhatott, amikor elhelyeztük az első blokkjainkat” – fogalmazott Helen Chiang, a kiadó Mojang Studios vezére.

A Minecraftba folyamatosan jönnek újítások és fejlesztések, ennek köszönhetően folyamatosan meg tud újulni, ami a fiatalabbaknak és az akár már egy évtizede a játékkal játszóknak is örömhír. Igaz, ennél a játéknál talán az is elég lenne a folyamatos sikerhez, amit pl. 5 éve tudott már. Napjaink videojátékai közül a Minecraft a kreatív gondolatok és ötletek kiélésének egyik első számú terepévé vált, amellett, hogy egyébként a túlélésért is küzdhet benne a játékos különféle lények ellen, ha ahhoz van kedve.

Egy ideig nem kell féltenie a Minecraftnak az első helyét: 185 millió eladott példánnyal a néhány hete tízévessé váló GTA V következik, mely minden bizonnyal sokat már nem mozog előre, tekintettel arra, hogy hamarosan érkezik a folytatása:

Forrás: Minecraft
Kép(ek) forrása: Charles McQuillan/Getty Images