Life Kovács Miklós 2023. 11. 29.

Mindenki milliomos volt ezen a paradicsomi szigeten, de most nyomorognak

Nauru, egy miniatűr szigetország a Csendes-óceán közepén, egyedülálló történettel. A sziget 1968-ban nyerte el függetlenségét, a XX. század során egy gazdasági csoda és később tragédia színhelye volt.

Az Egyenlítő közelében, Ausztráliától északkeletre, a semmi közepén található Nauru, az alig több mint 21 négyzetkilométeres sziget. Tipikus megálló a nagy kékségben, ahol a nagy földrajzi felfedezések után a globális hatalmak adták egymásnak a kilincset. Angolok találtak rá, később német gyarmat lett, majd az első világháború után ausztrál, új-zélandi és brit irányítás alá került. A XX. század elején fedezték fel itt a foszfátot, melynek bányászatát gyorsan megkezdték, és ez hamarosan a sziget gazdaságának gerincét képezte.

A második világháború után az ENSZ Ausztrália felügyeletére bízta a szigetet, mely 1968-ban nyerte el a függetlenséget. Nauru hatalmas magasságokba érő, majd igen mélyre zuhanó gazdasági hullámzása csak ez után következett.

Ennyi maradt a foszfátbányák után (Fotó:Auscape/Universal Images Group – Getty Images)

A foszfát ugyanis hatalmas üzlet lett a sziget szerényen élő lakosságának. A foszfátexportból származó bevételek az ország egyik legmagasabb egy főre jutó jövedelmű államává tették. A hetvenes és a nyolcvanas években, amikor már önálló köztársaság volt, a nauruiak voltak a leggazdagabbak, és az apró parlament akár egy családi kupaktanács, mindent megszavazott a helyieknek. Nem kellett adót fizetni, a bányákban pedig vendégmunkásokat kezdtek el foglalkoztatni.

Ezzel párhuzamosan eltűnt a tradicionális, önellátó kultúra, kialakult a külvilágtól való teljes élelmiszerfüggőség. A szigetet nemrég felfedező Youtube-videós, Ruhi Çenet tapasztalatai szerint voltak, akik csak dekorációnak vettek új autókat, hiszen használni felesleges volt ezeket az apró szigeten.

Az aranykor viszont gyors hanyatlásba fordult, amikor a 90-es évek végétől kezdtek kimerülni a foszfátkészletek. A bevételek hiánya fokozódó pénzügyi nehézségekbe sodorta az államot: nőtt az adósságállomány, visszaszorultak az állam nyújtotta ingyenes szolgáltatások. A sziget vezetősége rossz befektetésekkel próbált úrrá lenni a helyzeten, próbálkozásaik csak gyorsították a hanyatlást.

A pénzügyi hatáson túl még drámaibb a természeti kár, amit a bányászat okozott. Miután teljesen elfogyott az értékes ásványkincs, a helyén csupán meddőhányó maradt, a buja dzsungel helyén élettelen sziklák és hatalmas kráterek állnak. Az élelemtermelés lehetetlen, sőt ivóvíz sincs a szigeten, ezt is vagy behozzák, vagy tengervízből állítják elő méregdrágán.

A kétezres évek elején már komoly gondok voltak a távközlési- és energiahálózattal, a sziget vezetése pedig újabb, még meredekebb ötletekkel próbálkozott a gazdaság fellendítésének érdekében: adóparadicsommá alakították a szigetet, aminek következtében az orosz szervezett alvilág forgatta itt a pénzét, valamint megállapodást kötöttek Ausztráliával, az oda tartó ázsiai menekültek elhelyezéséről.

Mivel a sziget belső részét a bányák maradványai foglalják el, mindenki a parton lakik, ez az út a szigeten körbefutó fő útvonal

Mindkét ötlet eléggé megkérdőjelezhető volt, és végül az adószabályokon is változtattak, valamint a rossz körülmények miatt a menekülttáborokat is felszámolták. 2003-ban a totális államcsőd után még azt is fontolgatták, hogy mindenki elhagyja a szigetet.

Végül maradtak, és a helyzet stabilizálódott, de a szegénység még mindig nagy, és a sziget javarészt ausztrál segélyekből él. Az élet utat tört magának, de ez a hely nem lett egy gyöngyszem az óceánban, ma inkább érdekes kalandot kereső Instagram-utazók és Youtube-videósok látogatják, akik kifejezetten az extrém helyeket keresik. Nincsenek sokan, évente nagyjából 200 turista érkezik a nehezen megközelíthető helyre, ami most is listavezető: a nagyjából 12 ezer lakos ma a legkövérebb populáció a világon, 61 százalékuk elhízott, köszönhetően a rengeteg extra feldolgozott ételnek, amelyek Ausztráliából érkeznek.

Igazi tanulságos történet ez, ami bizonyítja, hogy az ölbe hullott vagyon nem mindig érték, és a kemény munkát hosszú távon nem lehet megspórolni. Az ország vezetése pedig újra a bányászat felé nyitna, az elektronikai iparnak fontos alapanyagokat hoznák fel a szigetet övező mélytengeri területekről, amivel ezúttal a tengeri élőhelyeket pusztíthatják majd el.

Ez még érdekelhet