Life Fehér Patrik 2024. 01. 08.

Félelmetesen okos a Samsung új robotporszívója

A dél-koreaiak önjáró takarítóeszköze nem csak ész nélkül köröz a lakásban: felismeri a koszosabb területeket, és a felületeknek megfelelően állítja szívóerejét is.

A robotporszívók már évek óta velünk vannak, azonban ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezen a területen újat mutatni, fejlettebb eszközöket készíteni. A mesterséges intelligencia alkalmazásával itt is új távlatok nyílhatnak, ebből pedig már most ízelítőt nyújt a Samsung.

A dél-koreai cégóriás – sokakkal egyetemben – szintén kivonult a CES kiállításra Las Vegasba, hogy újdonságait bemutassa a nagyközönségnek. Köztük van a Bespoke Jet Bot Combo nevű robotporszívó is, mely nem is csak porszívó, ha precízek akarunk lenni, hanem robotfelmosó is.

Készítői szerint szinte minden területen többet tud a piacon lévő eddigi termékeknél. Talán a legkevésbé megkapó tulajdonsága az, hogy 3D-s szenzora a mesterséges intelligenciával közösen a korábbiaknál is több tereptárgyat felismer, így precízebb útvonalakon tud haladni a gép. Ennél azonban lenyűgözőbb az, hogy

takarítás közben felismeri a koszosabb részeket, és ha kell, visszamegy újra a piszkos területre.

Ekkor már nem csak porszívóerejét veti be: visszamegy a bázisra, felmelegíti a mopfejeit vízzel és gőzzel, majd 170-es fordulatszámot lepucolja a padló makacs szennyeződéseit is.

Tulajdonosának alig van gondja a robotra, mely szinte tényleg mindent megold: érzékeli, ha eltérő padlótípusra hajtott, és a felületnek megfelelő szívóerőt állít be keményebb vagy puhább aljzatra. A robot ügyel arra is, hogy ne vizezze össze felmosófejével a kárpitot vagy a szőnyeget, és természetesen megadhatóak neki olyan részek is, ahová nem szeretnénk, hogy behajtson.

A Bespoke Jet Bot Combo egyelőre még nem kapható termék, a Samsung folyamatosan fejleszti a rendszert. Lehet, hogy egyes tulajdonságai előbb megjelennek más termékekben, mint maga a mindentudó gép, ez még a jövő zenéje.

Forrás: Samsung