Life Kováts Olivér 2024. 01. 15.

Százmilliókat érhet egy levél, ami nincs is meg

Áttörést jelentett a modern kori hétköznapi kommunikációban az első hivatalos bélyeg közel 185 évvel ezelőtti megjelenése. Az első, bélyeggel ellátott levél értéke azóta az egekbe szökött.

Meghatározó mérföldkőnek bizonyult az emberi kommunikációban, amikor postára adták az első, bélyeggel előre ellátott levelet. A következő hónapban a Sotheby’s New York-i árverésén kerül kalapács alá a csaknem 185 éves küldemény, amit a postatörténet egyik legértékesebb darabjának tartanak – írja a CNN.

Az előzetes becslések szerint 1,5-2,5 millió dollár közötti áron kelhet el, ami azt jelenti, hogy – a mostani árfolyam szerint – félmilliárd forintot biztosan ér, de akár 866 millió forintot is fizethetnek érte.

A levelet 1840. május 2-i keltezéssel írták, vagyis mindössze egy nappal azután, hogy a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága kiadta a világ első hivatalos, felragasztható postabélyegét. Az öntapadó bélyeg Sir Rowland Hill tanár és reformer ötlete volt, aki azért álmodta meg, hogy egységesítse az akkoriban kiszámíthatatlan és drága postai díjakat, melyek minden esetben a címzettet terhelték. Hivatalosan május 6-tól került forgalomba, de a postahivatalokban már korábban elkezdték értékesíteni a 68,8 millió példányban kiadott Penny Black bélyeget.

Az eredeti címzettje William Blenkinsop Jr., egy észak-angliai vasüzem vezetője volt, viszont a feladójáról semmit sem lehet tudni. Annyi biztos, hogy Londonból küldték a levelet, ahonnan közel 500 kilométert tett meg, mielőtt megérkezett a címzetthez Bedlingtonba. Miután kézhez kapta, Blenkinsop Jr. a borítékot kifordítva korhű műremekké alakította át a Brit Birodalmat ábrázoló, képekkel díszített csomagolópapírral, ami akkoriban hasonló szerepet töltött be a kézbesítésben, ráadásul a Penny Blackkel egy időben vezették be.

Ami egykor forradalom volt, az mára történelem: a Penny Black megjelenésével új alapokra helyezték a modernkori kommunikációt. (Fotó: Miles Willis/The Postal Museum/Getty Images)

Ami egykor forradalom volt, az mára történelem: a Penny Black megjelenésével új alapokra helyezték a modern kori kommunikációt. (Fotó: Miles Willis/The Postal Museum/Getty Images)

Egy második borítékot valószínűleg Blenkinsop édesapjának címeztek, aki nagyjából 120 kilométerrel messzebb lakott, és ugyan megtartotta a borítékot, tartalmuk, azaz a két levél elveszett. A boríték két oldalán viszont továbbra is látható a feladás dátuma: az első borítékon 1840. május 2-át, a másikon pedig május 4-ét tüntették fel.

Az elmúlt több mint 180 évet túlélő, díszes Mulready-boríték, amit Penny Black-bélyeggel zártak le, forradalmasította az emberek levelezését, eszmecseréjét, hírközlését és önkifejezését. A mestereséges intelligencia korának hajnalán ez a figyelemre méltó tárgy a velünk született emberi kapcsolati vágyunkról és annak az azóta eltelt két évszázadban új magasságokba emelkedéséről beszél

– mondta a bélyegről Richard Austin, a Sotheby’s aukciósház könyvekért és kéziratokért felelős globális vezetője.

A postabélyeg megjelenése rendkívül sikeres kezdeményezéssé nőtte ki magát, a mai napig használják, még ha közel sem annyira gyakran, mint régebben. A Mulready-boríték története azonban nem tartott sokáig, a közvélemény ugyanis nevetség tárgyává tette.

Forrás: CNN
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Illusztráció: Bjoern Wylezich/Getty Images