Life Kováts Olivér 2024. 01. 22.

Ennyit ér ma a Pókember első példánya

Szinte felfoghatatlan, mennyit fizettek egy közelmúltbéli árverésen az első Pókember-regények egyikéért. Superman első önálló küldetése és Tarzan bemutatkozása is sokat ért a képregény-gyűjtők körében.

Rekordnagyságú összegért, 1,38 millió dollárért kelt el A csodálatos Pókember képregény első számának ritka darabja a Comics & Comic Art nevű januári árverésen – írta közleményében a licitálást lebonyolító Heritage Auctions.

Az 1963-ban megjelent képregényt csak még különlegessebbé teszi, hogy ez volt az egyike annak a két darabnak, amiket a képregényeket minősítő Certified Guaranty Company (CGC) „szinte újnak” értékelt, így az aukciósháznál számítottak is az áttörő sikerre, ezzel együtt a 485 millió forintnak megfelelő összegre.

Nyilvánvaló volt, hogy ez a Pókember egy olyan lehetőséget jelent, amilyenből valószínűleg nem adódik újabb ebben az életben, ezt a végső ára is tükrözte

– idézte Barry Sandvonal, a Heritage Auctions alelnökének szavait a Guardian.

Közel félmilliárd forintért kelt el a Marvel 1963-as, az azóta eltelt évtizedek ellenére kiemelkedő CGC-besorolású Pókember-képregénye. (Fotó: Heritage Auctions/HA.com)

Közel félmilliárd forintért kelt el a Marvel 1963-as, az azóta eltelt évtizedek ellenére kiemelkedő CGC-besorolású Pókember-képregénye. (Fotó: Heritage Auctions/HA.com)

Tavaly júliusban már kalapács alá került egy hasonló CGC-minősítésű Pókember-képregény, akkor viszont a mostani ár valamivel több mint harmadát, 520 ezer dollárt, átszámítva 182,8 millió forintot fizettek érte.

Már több mint hat évtizedes múltra tekint vissza a Pókember, akit Steve Ditko művész és Stan Lee író közös munkája keltett életre: Peter Parker és szuperhős énje története 1962 augusztusában, a Marvel gondozásában kiadott Amazing Fantasy antológiasorozatában mutatkozott be. A képregénysorozat 2022-ben ért fontos mérföldkőhöz, két évvel ezelőtt ugyanis a jubileumi, 900. száma is megjelent.

Egy 85 éves képregény ennél is többet hozott

Nem ez volt az egyetlen gyűjtői ritkaság az összesen 20,3 millió dolláros, vagyis több mint 7,1 milliárd forintos bevételt termelő árverésen, többek között a Superman No. 1 egy ritka, nagyon jó állapotú példányán is túladtak. A DC Comics 1939-es képregénye abból a szempontból bizonyult történelmi jelentőségűnek, hogy ez volt az első szám, amivel elindult Superman önálló történte, egyben ez volt az első képregény, ami teljes egészében egyetlen hősről szólt.

Ugyanakkor volt, amiért többet is ért, mint a legelső Pókember: Superman első önálló, egyben történelmi képregény-megjelenése valakinek több mint 800 millió forintnyit ért meg. (Fotó: Heritage Auctions/HA.com)

Volt, amiért többet is fizettek, mint a legelső Pókemberért: Superman első önálló, egyben történelmi képregény-megjelenése valakinek több mint 800 millió forintnyit ért. (Fotó: Heritage Auctions/HA.com)

Az árverés meghatározó darabjai közé tartozott még az All-Star Comics 1942-es megjelenésű, nyolcadik száma, ami Wonder Woman első szereplésével 1,5 millió dollárért, vagyis 527 millió forintért talált gazdára, míg az 1912-ben kiadott All-Story egyik első, Tarzan első bemutatkozását hozó példányáért pedig 264 ezer fontot fizettek, ami a mostani árfolyam szerint 93 millió forinttal egyenlő.

Forrás: Heritage Auctions/HA.com, The Guardian
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Heritage Auctions/HA.com