Life Fehér Patrik 2024. 03. 05.

Földönkívüli szettben teker a legjobb magyar bringás

Csodájára jár a bringázás iránt fogékony világ annak a sisaknak, melyet Valter Attila és csapattársai viseltek egy versenyen. Már-már űrtechnológia, amit a magyar kerékpáros a fején visel.

Az országúti kerékpározás egyik speciális műfaja az egyenkénti időfutam. Ilyenkor nem láthatóak a megszokott tömegjelenetek akár 100-150 kerékpárossal, 150-200 kilométeren: minden bringás egyesével rajtol, és maximumon pörög a néhány kilométeres távon.

Itt nem veszhet kárba semmi energia, ugyanis a századmásodperceknek is jelentősége lehet. A profi kerékpárcsapatok mindent meg is tesznek ezért: aerodinamikai szempontból kedvezőbb sisakokat és egyberuhát adnak a versenyzőiknek.

Az eredményeket persze mindig lehet tovább csiszolni, a dologra pedig rá is feküdt a napjaink legjobb magyar bringását, Valter Attilát is foglalkoztató Visma – Lease a Bike csapata. A holland alakulat a minap vetette be még az aerosisakok között is formabontónak számító újdonságát, az Aerohead II-t, melyet egy amerikai sisakgyártóval, a Giróval közösen fejlesztettek.

Földönkívüli szettben teker a legjobb magyar bringás

A földönkívüliek jellemző fejábrázolására emlékeztető sisakon több mint egy évig dolgoztak a felek, télen pedig átfogó tesztek zajlottak. Ezeknél több prototípust kipróbáltak, de beszkennelték Valter legjobb csapattársai, Jonas Vingegaard és Wout van Aert időfutamokon felvett testpozícióit is.

Ezekből egy áramlástanilag tökéletes aerosisak született, jó hosszú, a tarkót bőven fedő hátsó résszel. Így a fej csúcsától a gerinc végéig egyetlen folyamatos testet alkot a kerékpáros és sisakja, a levegő pedig nem akad el, nem válik le a felületről.

Földönkívüli szettben teker a legjobb magyar bringás

A furcsa fejvédő ellátja biztonsági funkcióját is, másképp be sem vethették volna Valterék a Tirreno Adriatico egyhetes kerékpárverseny első napján március 4-én. A kilátás is biztosított egy plexin keresztül, ebből a szempontból még jobb is a helyzet a visszajelzések alapján, mint a tavaly használt időfutamsisakoknál. Ezen a szinten minden sisak egyedi, a kerékpáros fejére tökéletesen igazított darab. Árat nemigen lehet meghatározni, kiindulási pontnak azonban jó lehet, hogy elődjéből a civilek által is megvehető verzió 250 euróba, azaz közel 100 ezer forintba kerül.

Embed from Getty Images

Valter Attila a 2024-es Tirreno Adriatico első szakaszán

Valter ebben a sisakban az olaszországi kerékpárverseny tíz kilométeres időfutamát 48,78 km/órás átlagsebességgel 12 perc 18 másodperc alatt teljesítette – állítása szerint ráadásul nem is nyomta végig a távot, erejével kicsit tartalékolt is a későbbiekre.

Forrás: Team Visma - Lease a Bike
Kép(ek) forrása: Team Visma - Lease a Bike, Twitter