Life Fehér Patrik 2024. 03. 05.

Már házakat is tervez a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia napjainkra gyökeret vert az építészetben, derült ki egy felmérésből. A mérnökök jelentős része használt már MI-t tervezésekor.

A brit építészeket tömörítő Royal Institute of British Architects (RIBA) nemrég érdekes jelentéssel állt elő. A mesterséges intelligencia szerepét vizsgálták szakmájukban, ötszáznál is több tervező megkérdezésével. Mondhatni, hogy meghökkentő eredmények születtek, főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy ezek a generatív számítógépes eszközök igazán az elmúlt másfél évben futottak fel. Fejlődésük azonban töretlen, így félelmetes gyorsasággal alakítják át a munka világát.

A megkérdezett építészek

41 százaléka beismerte, hogy munkája során már jelenleg is használ mesterséges intelligenciát,

43 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy a tervezési folyamatokat hatékonyabbá teszik ezek az eszközök. A helyzet nem fog változni, sőt: a jelentés szerint a következő két évben az építészek 54 százaléka vetheti már be az MI-t, és 57 százalékuk látja úgy, hogy segítik majd az ilyen technológiai fejlesztések munkájukat.

Mesterséges intelligenciával tervezik a jövő épületeit

Nagyon is benne van tehát a pakliban, hogy a jövő épületeinek kinézetéért már nem egy ember, hanem egy gép felel majd. Aggódik is emiatt az építészek 36 százaléka, véleményük szerint munkájukra veszélyt jelentenek az ilyen eszközök.

Mesterséges intelligenciával tervezik a jövő épületeit

Van azonban jó oldala is a dolognak. Ha azt nézzük, hogy az előrejelzések szerint 2050-re a világ népességének több mint kétharmada városokba zsúfolódva fog majd élni, számos dolgot újra kell gondolnunk. A fenntartható megoldások fejlesztésénél is bevethető az MI, és olyan ötletekkel rukkolhat elő, melyek az emberi agyakból később pattannának ki. Ezt egyébként a megkérdezettek fele így véli, és erre vezethető vissza, hogy 34 százalékuk nem is fél, hogy a technológia miatt elveszti munkáját.

A képek mesterséges intelligencia használatával készültek.

Forrás: designboom
Kép(ek) forrása: deepai.org