Life Fehér Patrik 2024. 03. 08.

Kiszámolták, ki mondhatja tényleg gazdagnak magát

Országról országra változik, ki is számít gazdagnak. A különbségek óriásiak egy friss felmérés szerint, melyből az is kiderült, még több pénz kell a legfelső rétegbe tartozáshoz.

Mit jelent gazdagnak lenni? Gyakran szokták nemzetközi viszonylatban az 1 millió dolláros (jelenleg 360 millió forintos) vonalat meghúzni lélektani határként. Ez nem kevés pénz, azonban határként kezdi elveszíteni értékét: egyrészt az infláció miatt, másrészt azért, mert míg 2012-ben a Föld lakosságának mindössze 0,6 százaléka rendelkezett ekkora vagy nagyobb vagyonnal, 2022-ben ez az arány már 1,1 százalék volt.

A konkrét pénzösszegnél jobb mutató, ha a teljes népesség vagyonát nézzük. Aki a legfelső 1 százalékban van, az már joggal nevezheti magát gazdagnak. Hogy ennek hol van a határvonala, az országról országra változó. Néhány hónapja már megmutattuk ezt nektek, azonban a helyzet folyamatosan változik.

A Knight Frank ingatlanközvetítő cég 17 ország esetében határozta meg a 2023 utolsó negyedévének eredményei alapján a felső 1 százalékba kerülés küszöbét. Ezek alapján jól összevethető az országok anyagi helyzete is.

A legnehezebb Monacóban bekerülni a leggazdagabb rétegbe: ehhez legalább 12,883 millió dollárra (4,64 milliárd forintra) van szükség, miközben bő nyolc hónapja még “csak” 12,4 millió dollár volt ez az összeg. Monaco lakosságának egyébként 30 százaléka dollármilliomos, kevesen szűkölködnek arrafelé.

Monaco

Monaco

A 36 ezres városállamot egy újabb adóparadicsom, az aprócska Luxemburg követi a vizsgált országok listán 10,832 millió dollárral (3,9 milliárd forinttal). A dobogót Svájc teszi teljessé (8,509 millió dollár – 3,06 milliárd forint).

Ebben az összesítésben az élen a kis lakosságszámú és méretű államok előrébb szerepelnek, a már említett kedvezőbb adózási feltételek sokakat ide vonzanak. Ez magyarázza Szingapúr ötödik helyét is. Kivételt az Egyesült Államok negyedik helye jelent, ahol rettentő sok gazdag ember él, óriási vagyonnal: itt a felső egy százalékba kerüléshez 5,813 millió dolláros (2,09 milliárd forintos) vagyon kell – nyolc hónap alatt közel 15 százalékot nőtt ez a küszöbérték!

Az adóparadicsomos viszonyok nagyon jól megfigyelhetők Kína és Hongkong esetében is az alábbi táblázatban:

Ország Mennyi vagyon kell a felső 1 százalékhoz? (dollár)
Monaco 12 883 000
Luxemburg 10 832 000
Svájc 8 509 000
USA 5 813 000
Szingapúr 5 227 000
Svédország 4 761 000
Ausztrália 4 673 000
Új-Zéland 4 574 000
Írország 4 321 000
Németország 3 430 000
Franciaország 3 273 000
Hongkong 3 094 000
Egyesült Királyság 3 070 000
Olaszország 2 548 000
Spanyolország 2 468 000
Japán 1 971 000
Kína 1 074 000
Forrás: Knight Frank Wealth Report 2024
Kép(ek) forrása: Getty Images