Life Fehér Patrik 2024. 04. 02.

Kevesen ismerik ezt a ritkán látható New York-i csodát

Ha idénre New York-i utat tervezel, és szeretnél egy extra látványosságot is megnézni, érdemes a nyár első felére, annak is bizonyos napjaira időzíteni utazásod. Mutatjuk, mit láthatsz ilyenkor!

Ha az ember New Yorkra gondol, a legkevésbé a naplementék jutnak eszébe a Nagy Almáról, pedig abból is tud látványosat nyújtani a metropolisz. Bizonyos napokon egészen különleges napkeltéket és napnyugtákat is el lehet kapni, olyanokat, melyek egyenesen képeslapra kívánkoznak.

7 fotó megtekintése

A Manhattanhenge néven is emlegetett jelenség alapvetően egyáltalán nem különös. A Nap ugyebár a nappalok hosszabbodásakor és rövidülésekor is napról napra egy kicsit más helyen kel és nyugszik, ebből adódóan pedig minden négyzetrácsos utcaelrendezésű településen látni olyat, hogy az utca végén kel vagy fekszik a nap.

Ami azonban a manhattani jelenséget különlegessé teszi, hogy az utcákat magas épületek, felhőkarcolók szegélyezik. Az ezek közé “beeső”, vagy a köztük felkelő nap egészen másképp világítja be a várost, a fotósok nagy örömére.

Kép: Spencer Platt/Getty Images

Kép: Spencer Platt/Getty Images

A különös látvánnyal még sok városlakó sincs tisztában, a turisták meg pláne nem, de aki május 29. és június 13. között utazik az Egyesült Államok legnagyobb városába, az láthatja a napot a 14., a 23., a 34., a 42. és az 57. utcák felett és épületei között.

A leglátványosabb Manhattanhenge-élményben akkor lehet része az embernek, amikor a napkorong pont a horizont felett, vagy csak félig látszik a lenyugvás előtt. A világhírű csillagász, Neil deGrasse Tyson számításai szerint ezekre május 28-29-én, illetve július 12-13-án helyi idő szerint negyed 9 után pár perccel kerül sor.

Forrás: amnh.org
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Gary Hershorn/Getty Images