Egy jótékonysági árverésen könnyebben nyílik a gazdagok pénztárcája, főleg akkor, ha valami olyasmire lehet licitálni, ami valóban érdekli az illusztris vevőkört. Dubajban már-már szokássá vált, hogy az igazi rendszám- és telefonszám-különlegességeket olyan aukciókon értékesítik, ahol valamilyen nemes ügyet is támogatnak. Egy éve ilyenkor egy fenntartható étkezési kampányra gyűjtöttek, most pedig egy, a helyi anyákat segítő szervezet kapott mindent egybevéve több mint 38 millió dirhamot (3,7 milliárd forint).
Ebből 29 millió dirham (2,8 milliárd Ft) pusztán tíz rendszám és 21 mobilszám elárverezéséből jött össze. A március végi aukción a legdrágább tételek a rendszámok voltak, melyek önmagukban is dirhammilliókért mentek el. A prímet a V39 vitte, ezért önmagában 4 milliót (394 millió Ft) adott a győztes licitáló.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A helyi média szerint a legkomolyabb licitcsata a 058-7777777 telefonszámért dúlt. A SIM-kártyát többen is meg akarták szerezni, a legjobb ajánlat másodpercek alatt ugrott a százezres tartományból hárommillióig. Végül 3,2 millió dirhamért (315 millió Ft) vitték haza a csupa hetesből álló telefonszámot. A 054-5555555 szintén sokat ért valakinek, ezt 2,875 millió dirhamnál (283 millió Ft) ütötték le.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hogy pontosan mi lesz ezeknek a rendszámoknak és telefonszámoknak a sorsa, nem tudni, de nem példa nélküli, hogy tovább kereskednek velük, mielőtt valóban felkerülnek egy autóra vagy bekerülnek egy telefonba. A vevők sokszor csak befektetési eszközként tekintenek ezekre az azonosítókra, arra várva, hogy befusson hozzájuk egy tehetős, 7-es vagy épp 5-ös rajongó, aki mindenáron ragaszkodik az áhított rendszámhoz vagy mobilszámhoz.