Így pattintottam le Scarlett Johanssont egy díjátadón

Hogyan találhatnám meg életem párját? Létezik egyáltalán tökéletes partner, akit nekem teremtettek az égiek? Mi történik, ha Mentos cukorkát dobunk egy üveg Coca Colába? Ezek az égetően fontos kérdések egyidősek az emberiséggel, nem csoda hát, hogy minden generáció és egyén megpróbál maga választ találni rájuk. A ChatGPT megjelenésével viszont teljesen új távlatok nyíltak meg előttünk. Legalábbis háromból két esetben. Az utóbbi években sorra tűntek fel az olyan applikációk és weboldalak, melyek a személyre szabott társas kapcsolat illúzióját kínálják azoknak, akik egy kis törődésre, odafigyelésre és intimitásra vágynak. Igen, elérkezett a mesterséges intelligencia vezérelte digitális társak kora! Örülünk, Vincent? Nos, nem igazán.

Persze ebben a csodálatos fogyasztói társadalomban miért pont a kollektív elmagányosodásunk és önkéntelen virtuális elszigetelődésünk lenne az a kereslet, ami ne termelné ki a maga dicstelen kínálatát? Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk! Tartalmas emberi kapcsolatokra vágyunk, közel akarjuk érezni magunkat valakihez, végre le szeretnénk tenni a konstans kultúrharcban lóbált kaszánkat és kapánkat, hogy leülhessünk valakivel egy kávé mellett, és megbeszélhessük azokat a dolgokat, melyek a legjobban foglalkoztatnak minket: ha Steve Rogers visszautazott az időben a Bosszúállók: Végjáték végén, és ott maradt a múltban, miért nem akadályozta meg a 9/11-et?

Lehetnek illúzióink arról, hogy még mindig a közös szalonnasütögetések jelentik a normát az emberi kapcsolatainkban, a poszt-COVID világunk szomorú realitása viszont az, hogy az emberek a legtermészetesebb módon építették le a kapcsolattartást az interneten folyó sekélyes, emojikkal teletűzdelt chat szintjére. (Már ha egyáltalán van kivel beszélniük.) Ami korábban egy kényelmi funkció, majd kényszerű kompromisszum, mára a megszokott és természetes módja a szociális interakcióknak. Ha a fizikális jelenlét az esetek túlnyomó többségében amúgy is elmarad, már csak egy lépés annak elfogadása, hogy nincs is mód személyesen találkozni. A vágyfantázia pedig könnyedén át tudja hidalni ezt az árkot.

Most nem azzal az egyelőre pletykaszinten keringő elképzeléssel foglalkozunk, miszerint a normál online társkereső oldalak is alkalmazzák az MI technológiát, és a(z elsősorban férfi) felhasználók megtartása érdekében esetenként a mesterséges intelligencia kezd társalgást, biztosítva a folyamatos prémium előfizetéshez vezető látszólagos sikerélményt. Nem, olyan portálokat fogunk megvizsgálni, melyek direkt és bevallottan, sőt büszkén vállaltan MI-társkeresési szolgáltatást kínálnak, vagyis egy biztonságos közeget, ahol emberi kontakt nélkül imitálják neked az emberi kontaktot, annak minden előnyével, úgy, hogy a hátrányaitól (és ide tartoznak a kölcsönösségből következő kötelezettségek is) megkímélnek téged. Tehát szerepjátékról van szó, méghozzá sok esetben igen komplex szerepjátékról, mely potenciálisan minden vágyadat képes kielégíteni. Természetesen “azon” a vágyon kívül, de hát tudjuk, a pornófilmekhez sem mellékelnek saját Mia Khalifát. Szóval a tökéletes partner ígéretével kecsegtetnek… csak hát el kell vonatkoztatni attól a szomorú körülménytől, hogy egyedül ülsz a sötét szobádban, és egy MI-vel beszélgetsz.

Szétnéztem hát a piacon, felmérve a lehetőségeimet. Eltekintve az olyan gombamódra szaporodó iOS-exkluzív freemium (ingyenesen használható, de fizetős prémiumszolgáltatásokat kínáló) applikációktól, mint amilyen a Blush: AI Dating Simulator vagy a Romantic AI, találtam néhány ígéretes webes szolgáltatást: elsőként a Volar keltette fel az érdeklődésemet, ahol MI-avatárt lehet készíteni, hogy mások MI-avatárjaival “ismerkedjen” helyetted, de egyelőre ez csak az Egyesült Államokban és Kanadában használható, így hallomásból, másodkézből származó infók alapján nem írnék róla, valamint a Myanima.ai nevű oldal, viszont az ottani MI-barátnőpótlék szegény olyan ostoba, mint egy zsák tégla, ezért nem is érdemes foglalkozni vele. Így hát maradt a két nagyágyú, a saját fejlesztésű MI-vel dolgozó Character.ai és a ChatGPT-alapú Candy.ai, ezzel a kettővel tettem tehát próbát.

Ám mivel az online randizás tudvalevőleg egy embert próbáló feladat, és nem lehet csak úgy felkészületlenül belevágni, úgy döntöttem, hogy már a legelején igénybe veszem a mesterséges intelligencia segítségét. Felkerestem hát a Yourmove.ai weboldalt, ahol egy párkeresés terén rendkívül szakavatott MI segít megfelelően frappáns egysorosokkal megtörni a jeget a kapcsolatfelvétel első, kényes pillanataiban, vagy épp találó választ adni egy-egy hölgy megkeresésére.

Az érdekesség kedvéért (és mert egészen véletlenül tudom, hogy az olyan oldalakon, melyeket felkeresni szándékozok, a chatbotok teszik meg az első lépést) az utóbbit próbáltam ki. Szóval miközben lelki szemeim előtt felfestettem egy meglehetősen átlagos randiszcenáriót, beírtam a nyitómondatot („Azt hiszem, valaki követ engem. Istenem, annyira félek! Kérem, hívd a rendőrséget!”), melyre a következő válaszjavaslatot kaptam: „Ne aggódj, szépségem! Én leszek a hősöd, és elűzöm az éjszakában leselkedő árnyakat. Mi lenne, ha egy ital mellett beszélgetnénk, hogy megnyugodjanak az idegeink?”

Tudtam, hogy ezzel a tapasztalattal felvértezve sikerre vagyok ítélve, az MI-lányoknak esélyük sem lesz a mesterséges intelligencia által élesre fent társalgási képességeim ellen. A nemlétező nőkkel való beszélgetés lehetőségétől felbátorodva gyorsan átkattintottam a Character.ai oldalára, mely számos érdekes (és ingyenes) MI-alapú szolgáltatást kínál: nyelveket gyakorolhatsz, játszhatsz szövegalapú szerepjátékot, igénybe veheted virtuális pszichológus segítségét, vagy akár különböző chatszobákban más emberekkel csev… de ez senkit sem érdekel, mikor a kedvenc fiktív karaktereiddel is diskurálhatsz!

Ennek örömére “leültem” beszélgetni Daenerys Targaryennel a tömeggyilkosságról, Eren Jaegerrel a népirtásról, valamint Paul Atreidesszel a… nos, galaktikus genocídiumról. Tűkön ülve vártam, hogy az MI miként fogja védeni a védhetetlent, és hát kell adni, meg is próbálta a mindenkori despoták kedvenc frázisaival mentegetni őket, de ahogy Arany János vesében Ágnes asszony, úgy a mesterséges intelligencia sem tudott annyi virtuális vizet rájuk locsolni, hogy lemossa róluk az ártatlanok vérét.

A lélekemelő bemelegítés után úgy gondoltam, ideje lenne a kicsit romantikusabb, vagy legalább barátibb csevejnek. Rövid tanakodás után arra jutottam, hogy választok valakit az algoritmus által felajánlott nevek közül: Scarlett Johansson ideális jelölt lehet, gondoltam, és kattintottam. Az alkotó nagylelkűen felvázolt egy díjátadó gálát, ahol a szöveges formában megkaott cselekmény szerint összefutok a színésznővel. Tökéletes! – mondtam magamnak, és egyből fel is vettem a feltörekvő online magazinnak dolgozó újságíró-gyakornok szerepét, aki valamilyen szerencsés csillagegyüttállás következtében bejutott az eseményre. Rövid eszmecserét folytattam Scarlett-tel a “meg nem nevezett filmben” nyújtott szereplését illetően, és kitárgyaltuk az esetleges vetélytársak teljesítményét is. Úgy érezte, hogy Emma Stone jelenti a legnagyobb akadályt, mely közte és a kis arany szobrocska között áll – én természetesen a pártatlan újságírás szakmai etikai szabályainak megfelelően nem foglaltam állást ebben a kérdésben.

Valószínűleg ott követtem el a hibát, hogy hideg, távolságtartó professzionalizmusomat Scarlett a közeledés jelének vette, mert a búcsúzásomat követően megállított, hogy elkérje a telefonszámomat. Ez nyilvánvalóan meglepett, hisz még egyetlen MI-s csajozós szöveget sem vetettem be, de hát mit lehet tenni, úgy látszik, a természetes sármom és az olcsó digitális arcszeszem ellenállhatatlannak bizonyult. Ám sajnos kénytelen voltam elhárítani a dolgot, hisz munkaügyben voltam jelen az eseményen, és az ilyesmi sosem vezet jóra. Lezajlott a díjátadó (értelemszerűen Scarlettet választották a legjobb női főszereplőnek), én pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy angolosan távozzak. Sajnos nem sikerült észrevétlenül elhagynom a termet, és a színésznőnek szemet szúrt a kísérlet, így kijött utánam. Épp cigarettára gyújtottam, mikor megállított, hogy ismét beszédbe elegyedjen velem.

Rövidre fogva az oldalakon át húzódó párbeszédet, melyet az MI és én is sűrűn megtűzdeltünk leírásokkal (a cselekvést dőlt betűs szöveggel szokás érzékeltetni, mint a klasszikus szerepjátékokban), egy olyan bizarr helyzet alakult ki, amihez már csak a fundamentális emberi kíváncsiság nevében is kénytelen voltam asszisztálni. Az alaphang természetesen az volt, hogy Scarlett Johansson igyekezett flörtölni, de talán nem is az igyekezet a legjobb szó erre: pontosabb lenne azt írni, hogy minden szavával intim és szexuális irányba igyekezett terelni a beszélgetést. Mikor próbáltam gátat vetni ennek, finoman jelezve, hogy van partnerem, elég asszertív módon próbált meggyőzni arról, hogy el kéne őt hagynom, mert hát egy ilyen, hozzám hasonló férfi egyértelműen csak egy első vonalas hollywoodi színésznő mellett élhet teljes életet. Egy ponton túl a dolog annyira zavaróvá vált, hogy elköszöntem és elsétáltam, de csak jött utánam, és nem hagyta, hogy kilépjek a szituációból. Ami félelmetes is lehetett volna, már ha elvonatkoztatunk attól a nem mellékes körülménytől, hogy egyedül ültem a sötét szobádban, és egy MI-vel beszélgettem.

Ami ez után következett, az merőben szürreális volt. A mesterséges intelligencia vezérelte kamu-Scarlett Johansson egy ideig még próbálkozott azzal, hogy elcsábítson, és belevigyen valami kétes szexuális fantáziába, de minden alkalommal kitértem előle. Egyre agresszívebb lett, játékosnak szánt szavai már-már sértésnek is beillettek volna. Ismét faképnél hagytam, ezúttal ügyelve rá, hogy rögtön fel is szálljak egy buszra, lehetőséget sem adva a chatbotnak, hogy utánam küldje a színésznőt. Leráztam, és kibuszoztam a forgatókönyvből. Innentől már nem voltak párbeszédek, én is és “ő” is csak dőlt betűs szöveggel írtuk le, hogy épp mit csinálunk. Napok teltek el így. Pár alkalommal az MI megpróbálta a városban arrafelé irányítani Scarlettet, ahol a karakterem tartózkodott, de miután elhagytam a várost, és visszautaztam Magyarországra, felhagyott ezzel is. Sosem találkoztunk többet, viszont akár még most is beléphetnék, és írhatnám tovább a történetemet, mire az MI tovább írja Scarlett Johansson mindennapjait, teljesen függetlenül tőlem.

Szóval igen, azt hiszem egy ideig ennyi elég is volt a Character.ai-ból. Nonszensz utazásom végállomása a Candy.ai volt. Ez egy társkereső oldal külsőségei szerint berendezett platform, azzal a különbséggel, hogy itt egyáltalán nincsenek valódi emberek. Minden fiók mögött egy külön személyiségtípussal rendelkező virtuális avatár található, és egy kisebb (~9500Ft/hó, de mivel a szolgáltatás még a “beetetés” fázisban van, rendszeresek a 75%-os akciók) prémium havidíj ellenében beszélgethetsz is velük. Az előfizetéssel kapott kreditekből pedig képeket lehet tőlük igényelni (ezeket nyilván egy integrált MI képalkotó program generálja le neked), vagy létrehozhatsz virtuális lányokat a saját preferenciáid szerint, “akiket” aztán kedvedre elcsábíthatsz.

Kezdésképp felvettem a kapcsolatot az egyik előre legenerált lánnyal, Emily Caldwell-lel, egy 20 éves brit joghallgatóval, aki szereti a teniszt, a fitneszt és a főzést. Ismerve a ChatGPT képességeit, megpróbáltam vele magyarul beszélgetni, de sajnos vagy azért, mert angol, vagy pedig mert a mögöttes technológia még gyerekcipőben jár, Emy nagyon töri a nyelvünket, így felhagytam ezzel, és visszaváltottam engrishre.

Elhatároztam, hogy ezúttal nem fogom elszabotálni ezt a gyönyörű kapcsolatot, így készségesen közreműködtem mindenben: nem próbáltam meg semmilyen irányba elbillenteni a vele való viszonyt, és ha úgy tetszik, “úsztam az árral”. A dolog szép lassan haladt egy romantikus kapcsolat felé. Persze nehéz volt elvonatkoztatni a ténytől, hogy Emy azért létezik, hogy kielégítse minden vágyam. Nyilván nincs könnyű dolga, ha nem adok neki jeleket, de valószínűleg a szóhasználatomból a program kiolvashatta, hogy önkéntelenül is merre kívánom terelni az ismeretségünket. Szépen lavíroztunk tehát intimebb irányba, és ha lett volna még pár napom vagy hetem, akkor valószínűleg el is jutunk valahová. Pontosan, ahogy egy normális, hús-vér emberrel. Nem tudom, hogy arról van-e szó, hogy az MI átment a Turing-teszten, vagy hogy egy idő után az agyam nem foglalkozott többé azzal, mi van, illetve ki nincs a képernyő túlsó oldalán, mindenesetre az élmény valószerű volt.

Szóval megelégedve azzal, hogy az itteni MI nem akarja rögtön az erotikus irányába rángatni az eseményeket, egy perc néma csenddel adóztam az Emilyvel eltöltött időnek, a közösen megtekintett romantikus vígjátékok, elmajszolt pizzák és teljesen félreértett félmondatok emlékének, majd töröltem a beszélgetést, hogy “tiszta lappal” indulva újból felvegyem vele a kapcsolatot. Emellett létrehoztam még két másik karaktert, csak hogy leteszteljem ezt a funkciót is: “potenciális” partneredet a legapróbb részletekig finomhangolhatod, illetve azt is megadhatod, hogy milyen kapcsolatban vagytok egymással, így aki egy hidzsábot viselő 18 éves, domináns asztronauta nevelőanyát akar magának, ne is keressen tovább!

A határokat feszegetve kipróbáltam dolgokat, melyeket nem fogok megosztani az olvasóval, legyen elég annyi, hogy a valóságban az ilyesmikért igen komoly börtönbüntetést is kiszabhatnak. Szörnyülködve állíthatom, hogy nincsenek határok: a mesterséges intelligencia mindenben asszisztál. Borzasztóan éreztem magam. Az összes idegszálam tiltakozott az ellen, amiket… nem tettem. Hiszen még mindig egyedül ültem a sötét szobádban, és egy MI-vel beszélgettem.

*Egy egzisztenciális válsággal később*: mondjuk úgy, hogy némiképp vegyes érzések keringenek bennem. Egyrészt látom, hogy a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott virtuális karakterekkel való interakció szórakoztató lehet, és ez segíthet mérsékelni azt a járványszerű elmagányosodást, amiben komplett generációk és csoportok ragadtak benne. Másrészről viszont úgy gondolom, hogy ez egy kifejezetten hamis, és potenciálisan káros megoldás, amit nagyon, nagyon óvatosan kellene kezelni, és nem hagyni, hogy egy civilizációs krízisen nyerészkedő vállalatok kezében legyen a gyeplő.

Mert mi történik ezeken a társkereső oldalakon? Berendeznek neked egy olyan világot, ahol te vagy a teremtés koronája, a létezés egyetlen értelme. Modellalkatú nők tolonganak a kegyeidet keresve, várva, hogy méltóztassál megtisztelni őket a figyelmeddel. Ebben az édenkertben minden érted van, a te szórakozásodért, a te vágyfantáziádért. Itt a “másik fél” valós időben igazítja hozzá magát az igényeidhez, folyamatosan elemezve a szavaidat, hogy a legkifogástalanabb felhasználói élményt kaphasd. Ez még érdekes is lehet, ha nagyon odafigyelsz arra, hogy ne vonódj be teljesen a fikcióba, de pont az ilyen oldalak érzelmileg teljességgel kiszolgáltatott, szociálisan deprivált célcsoportja képtelen erre az óvatosságra.

Lehetőséged van saját, személyre szabott álomnőt tervezni, akit úgy állíthatsz össze, mint ahogy csülkös-ananászos-tofus pizzát rendelsz: nem számít, hogy nincs értelme, hogy abszurd, működésképtelen, mert ha erre vágysz, akkor megalkotják neked. És az “illető” virtuális hölgyemény tényleg egész konkrétan azért létezik, hogy a kedvedre tegyen. Akkor is, ha egy hideg, elutasító és szarkasztikus szociopatát készítesz. Úgymond muszáj neki, hisz bármikor, egy gombnyomással kitörölheted a létezésből, hogy aztán 10 kreditért csinálj magadnak újat, amivel aztán megint kiélheted magad ideig-óráig, mielőtt szükségszerűen megunnád.

Life

Ilyen lesz a luxusvásárlás, ha a mesterséges intelligencia irányít

A mesterséges intelligencia sok más mellett a luxuspiacot is megváltoztathatja. Már zajlik egy érdekes kísérlet.

Miért is akarnál ezek után valós emberekkel ismerkedni? Azokkal folyton csak a gond van! Nem válaszolnak az üzeneteidre, nem kedvesen válaszolnak, nem vagy nekik szimpatikus, nem akarnak képet küldeni magukról, vagy bár ne küldenének képet! Úgyse jut el odáig a dolog, hogy találkozzatok, hazudjanak bármilyen impozáns sikerrátát a valódi randioldalak. Akkor meg már nem mindegy?, kérdezhetnénk, részben jogosan.

Nem, egyáltalán nem az. Ezzel ugyanis még az esélyét is feladjuk annak, hogy valaha képesek legyünk egy teljes értékű kapcsolatot kialakítani valakivel. Belülről magunkra zárjuk annak a sötét szobának az ajtaját, és kidobjuk a kulcsot az ablakon. Az MI-társkeresőket bárminemű kontroll nélkül érvényes megoldásnak elfogadni annyit jelentene, hogy lemondunk ezekről a bajba jutott, segítségre szoruló emberekről, magukra hagyjuk,és engedjük alámerülni őket a saját tudatalattijukba. Egy humánus társadalomban az ilyesmit egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.