A tudományos kísérletek – még ha sokszor blődségnek is hangzanak – kisebb-nagyobb mértékben, de előreviszik a világot. Ez még arra az Ausztráliában zajló esetre is ráhúzható, mely már lassan száz éve zajlik, és egyhamar nem is lesz vége.
A Queenslandi Egyetemen még 1927-ben döntött úgy Thomas Parnell fizikaprofesszor, hogy jó lenne demonstrálni a viszkozitás, vagyis a belső súrlódás fogalmát. A folyadékoknál és gázoknál látványos különbségek figyelhetők meg abban, hogyan is mozognak: a víz az alacsonyabb viszkozitása miatt jobban folyik, mint pl. a méz.
Parnell szeretett volna valami igazán nagy belső ellenállású anyaggal bemutatózni. Választása a szurokra esett, amit 1927-ben felmelegített egy edényben, hogy csökkenjen a viszkozitása és felvegye az edény formáját. Már ez sem volt rövid folyamat: 3 évig tartott csak az üveg megtöltése!
1930-ban végül elkezdődhetett a valaha volt leghosszabb laboratóriumi kísérlet érdemi része. Az edény alját levágták, így egy vékony csövön át csöpöghetett, pontosabban még jelenleg is csöpöghet a szurok.
Jól mutatja a szurok magas viszkozitását az, hogy az első cseppre nyolc évet kellett várni, és a rá következő 40 évben is csak öt további csepp keletkezett. Jelenleg ott tartunk, hogy 2014-ben cseppent utoljára a szurok, a világ egy része pedig epekedve várja a tizedik cseppet.
Mindezt akár élőben is lehet követni ezen az oldalon, ugyanis az egyetem folyamatos közvetítésén figyelhető az üveg mögé zárt, lassan százéves kísérlet alakulása.