Life Kovács Miklós 2024. 05. 19.

Messi egyetlen szalvétája is százmilliókat ér

344 millió forintot ért egy aukción az a szalvéta, amelyen a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi 2000-ben elkötelezte magát a Barcelonához.

Pár, tollal írt mondat egy teljesen átlagos, fehér, éttermi szalvétán. Tipikus szemét, ha egy átlagember átlagos napján firkál rá valamit, viszont ha világsztárhoz köthető szavak vannak rajta, akkor értéke akár több száz millió is lehet.

Igen, százmilliós tétel, amit egy közelmúltban rendezett Bonham’s aukció bizonyított. Ekkor talált ugyanis gazdára a Lionel Messi karrierjét meghatározó “előszerződés”, amelyet 2000. december 14-én írt alá ő maga, valamint két játékosügynök, Horacio Gaggioli és Josep Maria Minguella, valamint a Barcelona akkori sportigazgatója, Carles Rexach. A kék golyóstollal írt fehér szalvéta kezdőlicitje sem volt alacsony, 381 000 dollárról indult, de végül sokkal magasabb összegnél állt meg az árverés, valaki 968 000 dollárt, vagyis nagyjából 344 millió forintot fizetett érte. 

A Bonhams aukciós ház bocsájtotta licitre az értékes szalvétát. (Fotó: Wiktor Szymanowicz/Future Publishing via Getty Images)

A Bonhams aukciósház bocsátotta licitre az értékes szalvétát. (Fotó: Wiktor Szymanowicz/Future Publishing via Getty Images)

Az előzetes megállapodás – melyet nem sokkal később a hivatalos szerződésírás követett – egy barcelonai teniszklubban született.  A szalvétára írt “megállapodás” Messi apjának, Jorgénak szolgált biztosítékul arra, hogy a Barcelona valóban szerződtetni kívánja fiát, ugyanis ezt megelőzően a tárgyalások egy ideje már elakadtak. Aznap este Joan Gaspart, az FC Barcelona akkori elnöke hivatalosan is megerősítette a megállapodást egy jóval hagyományosabb szerződéssel. 

Egy magazin számára készült fotó 2005-ből, a fiatal Messivel, aki ekkor már a felnőtt FC Barcelona keretét erősítette (Fotó: Jorge Dominelli/El Grafico/Getty Images)

Egy magazin számára készült fotó 2005-ből, a fiatal Messivel, aki ekkor már a felnőtt FC Barcelona keretét erősítette (Fotó: Jorge Dominelli/El Grafico/Getty Images)

Így kijelenthető, hogy a kiemelkedően sikeres argentin focifenomén világsiker felé vezető útja már első pillanattól kezdve különleges volt. Ami pedig ezután jött, azt minden focirajongó kívülről fújja: Messi 2004-ben mutatkozott be a profi mezőnyben, majd megdöntötte az FC Barcelona góllövőrekordját – 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett, négyszer Bajnokok Ligáját, tízszer pedig spanyol bajnokságot nyert, az aranylabdát pedig nyolc alkalommal ítélték neki. 2022-ben hazáját képviselve a világbajnoki címet is sikerült megszereznie, a barcelonai évek után két idényt a Paris Saint-Germainben játszott, tavaly nyár óta pedig az Inter Miami labdarúgója.

Forrás: npr.org
Kép(ek) forrása: Getty Images