Radioaktív rókákkal akarta megnyeri az USA a II. világháborút

Az Egyesült Államok kormánya a második világháború során rájött, hat hónappal a Pearl Harbor elleni 1941. decemberi támadást követően, hogy hírszerzési, kémkedési módszereiknek fejleszteni kell. Ekkor született meg Stratégiai Szolgálatok Hivatala (az OSS), amely gyakorlatilag a mai CIA elődjének számít. Az új hivatal feladata az volt, hogy új, kreatív megközelítéseket alkalmazzon a háború megnyeréséhez.

“Azzal bíztak meg, hogy bármilyen módszert vegyek számításba, amely segíthet a háborúban, bármilyen szokatlan is legyen az.” – nyilatkozta korábban Stanley Lovell, az OSS Kutatási és Fejlesztési részlegének vezetője, akire gondoljunk úgy, mint James Bond-filmek Q-jára.

Ez a feladat pedig számos különös ötlet kipróbálásához vezetett, beleértve az apró időzített bombák denevérekhez rögzítését, valamint egy emberi ürülék szagú kémiai anyag kifejlesztését, amit az ellenségre permeteztek volna, hogy megzavarják őket. Később mindkét tervet elvetették, de volt számos, amely teszt vagy a megvalósítási fázisig jutott.

Az egyik legkülönösebb terv az Operation Fantasia volt, egy abszurd akció, amely világító rókákat vetett volna be pszichológiai hadviselés gyanánt.

William Donovan, az OSS igazgatója, azt a parancsot adta Lovellnek, hogy “túl kell járni a nácik és a japánok eszén”. Allen Abrams, a Kutatási és Fejlesztési részleg ideiglenes igazgatója, egy olyan lebegő eszköz létrehozását vizionálta, amely egy állat (például róka) alakját ölti, és képes lumineszcenciára, azaz világít a sötétben.

Ed Salinger, egy amerikai üzletember, aki korábban Japánban dolgozott, úgy gondolta, hogy az amerikai erők megtörhetik az ellenség morálját, ha kihasználják a japán folklórból ismert kicune – természetfeletti rókaszerű lény – iránti félelmüket, melyeket a japánok a végzet hírnökeinek tartanak számon.

De hogyan lehet elérni, hogy a japán katonák és a helyiek elhiggyék, hogy ezek a baljóslatú rókán kóborolnak körülöttük? Az OSS egyik ötlet az volt, hogy róka alakú léggömböket engedjenek Japán fölé, amivel párhuzamosan rókaszagot bocsátanak ki a levegőbe és sípok segítségével utánozzák az állat hangját. De ez a terv annyire bugyuta volt, hogy gyorsan félre is tették. Salinger eredeti terve élő rókák javasolt, melynek lényege, hogy az állatokat lumineszcens festékkel vonják be (rádiummal), hogy szellemszerűen világítsanak éjszaka. Persze akkoriban még azzal nem igazán törődtek, hogy ez a festék radioaktív volt, ami később megölte az állatokat.

Az OSS első körben 30 rókát festett be és engedett szabadon Washington D.C. Rock Creek Parkjában, hogy teszteljék az ötletet. A park látogatói megijedtek a „szellemszerű” állatok láttán, amit a park rendőrsége is megerősített:

A hazai teszt úgy tűnik sikeres volt, az emberek megijedtek, pedig nem is ismerték az állat körül keringő japán legendát, szóval a következő lépés az volt, hogy a rókákat Japánba juttassák. Az OSS az állatok az óceánba dobta, amelyek kiúsztak ugyan a partra. Innen jöhetne, hogy a japánok mind fejvesztve menekültek, de nem így volt.

Azzal úgy tűnik nem számoltak, hogy a festék lemosódott róluk. Így hagyományos rókák kóboroltak a környéken.  Eközben Salinger új állatok befestését javasolta, például pézsmapockokat és prérifarkasokat, ami teljesen eltért az eredeti céltól.

A terv hiányosságai egyre nyilvánvalóbbá váltak, de Salinger nem adta fel. Visszatért egy lebegő eszköz ötletéhez, amikor hallott egy szellemről szóló meséről, amely egy róka formájában jelenik meg, emberi koponyával a fején. Salinger csapata készített egy kitömött rókát, amelynek fején egy emberi koponya volt. A preparált rókát egy léggömb vagy sárkány segítségével reptették volna, és lumineszcens festékkel vonták volna be.

Salinger terve, hogy a japánok morálját ezzel a furcsa hadviselési módszerrel törje meg, végül soha nem valósult meg.

Az Operation Fantasia sztorija jól példázza, hogy milyen kétségbeesett és abszurd ötleteket is fontolgattak a második világháború alatt a győzelem érdekében.