Life Fehér Patrik 2024. 07. 09.

Ide utazz, hogy elkerüld a reptéri szívást

Minden korábbinál nagyobb káosz uralkodik Európa repterein ezen a nyáron, ezért érdemes kétszer is meggondolni, hogy repülővel induljunk útnak. Olyan alternatív helyszíneket mutatunk, melyeket kb. pont ugyanannyi idő autóval elérni, mint egy átlagos repülős kiruccanás.

“Repülni mindig szeretnék” – énekelte meg valamikor régen Korda György, és mennyire igaza volt! Minden korábbinál többen akarnak repülni ezen a nyáron, ám most már kijelenthetjük, hogy erre nem áll készen Európa légtere. Az okokról korábban mi is beszéltünk a Wizz Air kommunikációs vezetőjével, itt bővebben elmerülhetsz a témában:

Amikor olyan híreket hallunk, hogy több tíz órákat várnak az utasok gépük indulására, elgondolkodhatunk azon, hogy az idei nyáron talán mégsem repülővel kellene eljutni a jól megérdemelt pihenés helyszínére. Épp ezért kerestünk olyan helyeket, melyekre autóval körülbelül ugyanannyi idő eljutni, mint amennyit amúgy is a repüléssel és a kapcsolódó tevékenységekkel töltenénk.

Ha azt nézzük, hogy a javaslatoknak megfelelően a gép indulása előtt két órával már kiérünk a reptérre, majd repülünk kb. 3-3,5 órát, és a célállomáson is kijutunk a reptérről, nagyjából hat órára jön ki az utazás ideje. Ezt határoztuk meg mi is felső határnak – nézzük, meddig juthatunk ennyi idő alatt!

Tengerpartok

Valószínűleg sok olvasónk fejből sorolja azokat a helyeket, ahol már sós vízben mártózhatunk, és hat órán belül vannak Budapesttől autóval. Értelemszerűen egyesével most nem listáznánk ki a településeket, de legyen elég annyi, hogy az Adriai-tenger olasz, szlovén és horvát partszakaszain is kiköthetünk negyednapi utazást követően. Itália felé kanyarodva Trieszt környéke jelenti az északi végállomást az időlimiten belül, Horvátországban pedig a szárazföldi részeken maradva majdnem Zadarig lehet lejutni ennyi idő alatt. Az Isztriai-félsziget népszerű célpontjai, Rovinj és Pula további 10, illetve 20 perc autózást igényelnek.

Krk, Horvátország

Krk, Horvátország

Szép nagyvárosok

Meglepően sok fővárosba és nagyobb városba eljutunk hat óra alatt Budapestről, bármerre is induljunk. Zágráb, Ljubljana, Bécs és Pozsony bőven a limitidőn belül fekszenek, de ez nem feltétlenül újdonság mindenkinek. Az már inkább, hogy hat óra alatt eljuthatunk Salzburgba és Grazba (Ausztria), Prágába és Brnóba (Csehország), de még Krakkóba (Lengyelország) is.

Prága óvárosa

Prága óvárosa

Egy kis történelem

Részben fedi előző pontunkat a mostani, hiszen a nagyvárosokban bőven akad történelmi látnivaló, és a most következő történelmi látnivalók is részben nagyvárosokban vagy környékükön találhatóak. Érdemes azonban egy külön fejezetet szentelni a történelmi Magyarország külföldre került maradványainak, legyen szó akár a felvidéki várakról, akár Erdélyről. Kolozsvár például 5 óra 40 percre van Budapestről, míg Vajdahunyad (ahol az eredeti vár áll) csak öt óra a megfelelő útvonal kiválasztásával.

A vajdahunyadi vár

A vajdahunyadi vár

Látványos természet

Északra, keletre és délre a Kárpátok vonulatai, nyugatra az Alpok jelenti a természeti látnivalókat. Elérhető távolságban van gyakorlatilag az egész Tátra, Románia több magasabb hegye is, Ausztria felé indulva az Alpok csúcsai kezdenek magasodni, míg az egykori jugoszláv tagállamokban szép hegyes-tavas-vízeséses helyek találhatóak (pl. a szlovéniai Bled, vagy Horvátországban a Plitvicei Nemzeti Park).

A Plitvicei Nemzeti Park

A Plitvicei Nemzeti Park

Kép(ek) forrása: Getty Images