Life Fehér Patrik 2024. 10. 05.

Megvalósul az álom, áramot termel a vasút

Valósággá vált egy ígéretes koncepció: Svájcban napelemszőnyeget kapnak a vasútvonalak, mellyel rengeteg tiszta energiához lehet jutni.

Korábban már bemutattuk a First Classon azt az elképzelést, melynek lényege, hogy a vasúti pályákon, a sínpár közé napelemeket telepítsenek. Az egyébként kihasználatlan rész nappal, jó időben folyamatosan energiát termelhetne, csak néhány másodpercig, egy-egy szerelvény elhaladása során kerülnének árnyékba a táblák.

A technológiát kifejlesztő Sun-Ways a minap arról számolt be, hogy a svájci közlekedési hivatal zöld utat adott nekik, és végre élesben is bevethetik rendszerüket. Napelemeik eltávolíthatóak, ami jelentősen megkönnyíti mind a vasúti pálya, mind az energiatermelő egységek karbantartását.

Korábbi ígéretüknek megfelelően az éles tesztet Svájc nyugati részén, Buttes vasútállomása közelében fogják elvégezni, mégpedig a forgalom által valóban használt pályán. Ha beválik, nagyobb szintre is léphetnek. Addig sem fognak azonban unatkozni, míg az eredményekre várnak: több megrendelést is kaptak már, melyek keretében magánvasutak egyes szakaszaira, például ipari létesítményekbe telepítik rendszerüket.

Megvalósul az álom, áramot termel a vasút

A Sun-Ways napelemtáblái kézzel is telepíthetők, az igazán látványos azonban az a rendszer, mely egyfajta szőnyegként, automatikusan teríti le egy vasúti kocsiból az egységeket. Ez akár óránként 1000 négyzetméternyi napelemet is le tud tenni. Korábban egyébként kiszámolták, hogy ha Svájc összes vasútvonalát, mind az 5317 kilométert (kivéve az alagutakat) kezelésbe vennék, akkor a nagyjából 760 focipályányi területen évente 1 TWh napenergiával zöldíthetnék az ország energiaellátását – ez Svájc teljes energiaigényének 2 százaléka.

Forrás: Sun-Ways