Különleges védelmet kapott egy magyar tánc

Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló nemzetközi egyezményt, amelynek célja az élő örökség megőrzése, a kulturális sokszínűség elismerése, a közösségek megbecsülése. Azóta számos szokás és tevékenység felkerült a védendő dolgok listájára – olyanok is, mint például a berlini techno.

A szellemi kulturális örökségek között 2009 óta találunk magyar kötődésű tevékenységet is, ekkor vették fel a listára a mohácsi busójárást. Azóta összesen hat, kizárólag magyar szokás mellett négy olyan is szerepel a magyaroknak nyilvánított kulturális örökségek között, melyek több ország múltjához tartoznak. Utóbbi kategóriába a kékfestés, a solymászat, a lipicai lovak tenyésztése és a kézzel készült üvegek és a mögöttük álló tudás, szakértelem tartozik.

A fenti ötös listához frissen csatlakozott hatodikként a csárdás, melyről az UNESCO úgy ír, hogy egy olyan magyar tánc, melyet egyidejűleg több pár táncol egy nagy vagy több kisebb körben. Minden régióban kialakultak a csárdásra helyben jellemző szokások és mozdulatok, és mindenhol örök favorit: legyen szó esküvőkről, közösségi eseményekről vagy néptáncos rendezvényekről.

A csárdás mellett gyakran megjelenik az UNESCO-listán szintén szereplő vonószenekar, és mellette szóló pozitívum még a közösségteremtő erő.