
A Google videómegosztója, a YouTube is közzétette éves összegzőjét, melyből kiderül, hogy idén több, mint 1 milliárd órát néztünk YouTube-videókat kimondottan tévéképernyőn.
A szám nagyságát húzza alá, hogy a tartalomgyártók tévés megtekintésből származó bevételei is 30%-kal emelkedtek idén. Sőt, a tévés alkalmazásba bekerült a feliratkozás gomb is, így már a videó nézése közben könnyebb feliratkozni az adott csatornára, ha tetszik a tartalom. Ez a fejlesztés 40 százalékos emelkedést mutatott a tévén keresztüli feliratkozásokat tekintve.
Nem túl meglepő módon a sport idén is kiemelkedő szerephez jutott a tévés megtekintésekben, hiszen összeállítások, interjúk, részletek ezrei kerülnek fel különböző sportágakból. Most azt is elárulták, hogy a sporthoz kapcsolódó tartalmak megtekintése 30 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.
A sport mellett folyamatosan növekszik a gyerekek számára készített videók száma, ezzel párhuzamosan pedig a megtekintési idő is emelkedik. Tavaly a YouTube bevezette a lehetőséget, hogy könnyen lehessen váltani a teljes és gyerekprofil közt, most tovább segítik a tartalmak szűrését egy szülői kóddal, így jobban felügyelhető, hogy mit néz a gyerek egyedül.
Az is kiderült, hogy a podcastek nem csak hallgatva népszerűek, ugyanis havonta több mint 400 millió órát néztek ilyen tartalmat az emberek tévére kivetítve, ez talán annak is köszönhető, hogy egyre több podcast tér át a csak audioformátumról a videósra.
A tartalomgyártók is egyre jobban odafigyelnek már arra, hogy mit és hogy csinálnak, hiszen – részben a tévés fogyasztás miatt – a videós tartalmakból is egyre több kerül fel 4K-felbontásban (35%-os növekedés tavalyhoz képest).
2024-ben – becslések szerint – az egyedi YouTube-felhasználók száma meghaladta a 2,7 milliárdot, melyből 7,3 millió felhasználó magyarországi.
A cikk szerzője Gábor Bálint